Keresés
Close this search box.

Alkotmányellenes a 98 százalékos különadó

Az Alkotmánybíróság egyhangú döntéssel visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a a SZEF és tagszervezetei által is többször támadott 98 százalékos különadót, a Fidesz válaszul törvényt módosítana…

Alkotmányellenesnek nyilvánította és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadót az Alkotmánybíróság. A július 22-én elfogadott, október 1-jén hatályba lépett törvény szerint október 31-ig kellett volna befizetni a különadót minden, ez év január 1-jétől állami forrásból származó, munkavégzésre irányuló jogviszony megszűnésével összefüggésben szerzett jövedelem 2 millió forint feletti része után. A testület egyhangúlag hozta meg döntését.

Az Ab szerint a különadóról szóló törvény visszaható hatálya nemcsak a jó erkölcsbe ütköző módon juttatott jövedelmekre vonatkozik, hanem olyanokra is, amelyek törvényi előírás alapján, alanyi jogon járnak.

Ugyanakkor a testület hangsúlyozta azt is, hogy a jó erkölcsbe ütköző, államtól származó jövedelmek külön mértékű adóztatása az adott adóévben az Alkotmányból eredő lehetőség, amellyel – a most vizsgált különadótól eltérő módon – élhet a törvényhozó.

Lázár János a Fidesz parlamenti frakcióvezetője válaszul bejelentette: kezdeményezi az alkotmány módosítását, hogy azok a kérdések, amelyekről nem lehet népszavazást tartani, kerüljenek ki az Alkotmánybíróság hatásköréből. A 98 százalékos különadóról szóló törvényt, amelyet az Alkotmánybíróság kedden megsemmisített, változatlan tartalommal javasolja újra elfogadni a parlamentnek.

Jelenleg költségvetési, költségvetés-végrehajtási kérdésekben, központi adónemek, illetékek, vámok, helyi adók központi szabályozását érintően nem lehet országos népszavazást tartani. Ezt a kormány kiegészítené a járulékokkal. Így Lázár elmondása szerint a jövőben a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban sem lehetne alkotmánybírósági felülvizsgálatot kérni.

Forrás: MTI és Index

Korábbi, ehhez kapcsolódó híreink:
Jövő héten döntenek a különadóról, 2010. október 21.
Nemsokára döntés születhet a különadóról?, 2010. október 4.
Négymillió forint felett érvényes csak a 98 százalékos adó?, 2010. augusztus 23.
Mégis 2 millió forint felett adóznak a végkielégítések, 2010. július 14.
Tiltakozunk, 2010. július 12.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEF alapszintű oktatás 2. csoport nyitónap

2024. október 5-én, szombaton ismét egy alapozó képzés első napja zajlott a SZEF őszi képzési ciklusának keretében. A legfőbb téma a szakszervezeti szemléletváltás fontossága mellett meglévő tagok aktivizálása és bevonása

SZEF alapszintű oktatás 1. csoport nyitónap

A SZEF őszi képzési ciklusának első alapszintű képzése zajlott 2024. szeptember 30-án Budapesten. A nap fő irányvonala a szakszervezeti szemléletváltás, amely lehetővé teszi a tagok aktív bevonására épülő tervezést és

Találkozó a norvég kollégákkal

2024. szeptember 26-án Budapesten rövid találkozóra került sor a norvég Delta Szakszervezeti Szövetség és a SZEF képviselői között. A Delta közel 100 fős aktivista delegációja magyarországi tanulmányútja során Szűcs Viktória

Idősek Nemzetközi Napja 2024.

Nyilatkozat az Idősek Nemzetközi Napja alkalmából– 2024. október 1. A Nyugdíjasok és Idősek Európai Szövetsége (FERPA) – emlékeztetve az Idősek Nemzetközi Napjára – ez alkalomból is hangsúlyozni kívánja a nyugdíjasok