Keresés
Close this search box.

Már van parlamenti támogatója a SZEF kezdeményezésének

Az LMP képviselője egyetért azzal, hogy bizonyos szakmákban korábban mehessenek nyugdíjba a foglalkoztatottak…

A Lehet Más a Politika szerint a nyugdíjrendszer teljes reformjára van szükség, és csak ezt követően lehet arról beszélni, hogy hány év legyen a nyugdíjkorhatár. Vágó Gábor, a párt országgyűlési képviselője úgy véli, nagyobb figyelmet kell fordítanunk arra a problémára, hogy elöregedőben van a magyar társadalom, ezért első körben a legsürgetőbb feladat a nyugdíjrendszer átalakítása. Rövid idő alatt létre kell hozni helyette egy olyat, amely képes kiszámítható életpályát kínálni akár már a jelenlegi pályakezdőknek is.

A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának hamarosan a parlament elé kerülő népi kezdeményezésével kapcsolatban – amely alapján az Országgyűlésnek napirendre kell vennie és újra kell tárgyalnia a nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre történő emelésének ügyét – elmondta: pártja nem tartja megoldásnak azt, ha folyamatosan változtatják a nyugdíjba-vonulás feltételeit, s ezért saját nyugdíjpolitikai javaslatokkal készülnek a parlament őszi ülésszakára.

Azzal az elképzeléssel például teljes mértékben egyetértenek, hogy elsősorban ott, ahol egészségügyileg megterhelő a munkavégzés, korábban mehessenek nyugdíjba a foglalkoztatottak. Elsősorban arra kellene figyelni, hogy egy társadalmilag igazságos rendszer alakuljon ki, amelyen belül ne privilegizált csoportok legyenek, hanem olyanok, amelyeket például a munkájuk egészségkárosító hatásai miatt pozitívan lehet diszkriminálni.

Forrás: Szakszervezetek.hu

Korábbi ehhez kapcsolódó híreink:
Újra kell tárgyalnia az Országgyűlésnek a nyugdíjkorhatár emelését, 2010. szeptember 20.
Leadta a SZEF az aláírásokat, 2010. augusztus 4.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEF felsőszintű oktatás

A SZEF oktatási programjában másodszor került megszervezésre a felsőszintű szakszervezeti aktivista képzés. A 2025. április 29-30-án megtartott kétnapos eseményre a szakszervezeti mozgalom mellett elkötelezett szakértők, valamint SZEF tisztségviselők bevonásával került

Együtt ünnepeltük a munkásokat 2025-ben is

2025-ben ismét a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel közösen ünnepeltünk május 1-jén a Városligetben. Az ünnep délelőtt a városligeti emlékkőnél indult, ahol több tucat résztvevő szervezeti zászlók gyűrűjében hallgathatta meg Zlati Róbertnek

Csóti Csaba az ATV Start című műsorában

Az ATV Start vendége volt 2025. május elsején Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elnöke. A felvetett témák között szerepelt szakszervezeti tagsággal kapcsolatos kérdés, a szakszervezetek fontossága és jelenlegi helyzete,