Keresés
Close this search box.

Alkotmányosan aggályos a 98 százalékos “büntetőadó” terve

Varga László az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt…

Varga László, a SZEF elnöke a közszférában szerveződő szakszervezetek vezetőinek sajtótájékoztatója után az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt, s Kálmán Olga műsorvezetővel a 98 százalékos különadóról beszélgetett.

Az elnök úr elmondta: csupán a bejelentés előtt néhány órával szereztek tudomást arról, hogy a kormány 98 százalékos adóval sújtaná a végkielégítések és a szabadságmegváltások két hónapon felüli részét. Habár a szakszervezeteket is felháborítják a tízmilliós nagyságrendű végkielégítések, azonban ezzel az ürüggyel a közalkalmazottakra is vonatkozik az új szabályozás, amely velük szemben igazságtalan.

Alkotmányosan aggályosnak tartja a „büntetőadó” visszamenőleges hatályát is, amely ha benne marad a végső törvényszövegben, akkor a SZEF a köztársasági elnökhöz fordul, hogy küldje alkotmányos normakontrollra a jogszabályt. Amennyiben ez nem következne be, a SZEF maga fordul a taláros testülethez. (Az előbbi lehetőség azért lenne jobb, mert akkor az Alkotmánybíróság soron kívül foglalkozna a kérdéssel, míg az egyéni beadványok elbírálási ideje – az AB eddigi gyakorlatát tekintve – beláthatatlan.)

Varga László kifogásolta azt is, hogy az önálló képviselői indítványként beterjesztett törvényjavaslatokat nem kötelező egyeztetni a szociális partnerekkel, de az egyes tervezetekkel kapcsolatos, egymásnak ellentmondó kormányzati nyilatkozat azt mutatják, hogy a kormányon belül sem mindig történik meg az egyes tárcák közötti egyeztetés. A nagy horderejű jogszabályok kidolgozásakor véleménye szerint le kellene folytatni a megfelelő konzultációkat, amellyel az esetleges szakmai hibák, vitás pontok nagy része kiszűrhető lehetne.

Az interjú teljes terjedelmében megtekinthető az ATV honlapján: http://atv.hu/belfold/20100701_varga_laszlo

Forrás: atv.hu

Korábbi, ehhez kapcsolódó hírünk:
Beadták a szakszervezetek az alkotmánybírósági beadványukat, 2010. július 1.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEF felsőszintű oktatás

A SZEF oktatási programjában másodszor került megszervezésre a felsőszintű szakszervezeti aktivista képzés. A 2025. április 29-30-án megtartott kétnapos eseményre a szakszervezeti mozgalom mellett elkötelezett szakértők, valamint SZEF tisztségviselők bevonásával került

Együtt ünnepeltük a munkásokat 2025-ben is

2025-ben ismét a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel közösen ünnepeltünk május 1-jén a Városligetben. Az ünnep délelőtt a városligeti emlékkőnél indult, ahol több tucat résztvevő szervezeti zászlók gyűrűjében hallgathatta meg Zlati Róbertnek

Csóti Csaba az ATV Start című műsorában

Az ATV Start vendége volt 2025. május elsején Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elnöke. A felvetett témák között szerepelt szakszervezeti tagsággal kapcsolatos kérdés, a szakszervezetek fontossága és jelenlegi helyzete,