Keresés
Close this search box.

A köztársasági elnökhöz fordul a SZEF

A szakszervezetek arra kérik Sólyom Lászlót, hogy élve alkotmányos jogával kezdeményezze a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény előzetes normakontrollját…

A fideszes Horváth Zsolt visszavonta azt az általa a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslathoz – amelynek zárószavazását jövő héten tartják – benyújtott módosító indítványt, amely munkáltatói indokláshoz kötötte volna kormánytisztviselők elbocsátását. Így marad a szakszervezetek tiltakozását kiváltó, eredeti passzus, amely szerint a kormánytisztviselői jogviszonyt indoklás nélkül a kormánytisztviselő lemondással, a munkáltató felmentéssel 2 hónapos határidővel megszüntetheti.

Fehér József, a SZEF alelnöke és az MKKSZ főtitkára döbbenetesnek nevezte a fejleményt, mint a Kossuth Rádiónak elmondta: „Nem vagyunk berendezkedve arra, hogy hárompercenként változtatgatjuk az elképzeléseinket”.

A szakszervezetek szerint a változtatás nemcsak az alkotmánnyal, de nemzetközi szerződésekkel is ellentétes, ezért a köztársasági elnöknek címzett levelükben arra kérik Sólyom Lászlót, hogy a törvény elfogadása után kérje ki arról az alkotmánybíróság véleményét.
A levél csatolva AZ OLDAL ALJÁN olvasható.

Fehér József az RTL Klub Híradójának nyilatkozva azt is elmondta: a köztisztviselői életpályát választók éppen a kiszámíthatóság miatt lettek hivatalnokok, a javaslattal azonban most éppen ezt veszik el tőlük. Az érdekvédők szerint a bizonytalanság miatt hosszú távon a szolgáltatások színvonala is romolhat.
Az RTL Klub Híradójának a törvényjavaslattal foglalkozó része ezen a linken tekinthető meg: http://www.rtlklub.hu/video/91815

További, ehhez kapcsolódó híreink:
Tiltakozunk, 2010. május 27.
Tovább küzdenek a szakszervezetek az új szabályozás ellen, 2010. május 27.
Kiszolgáltatottá teszi a köztisztviselőket az új törvény, 2010. május 26.
A SZEF egyeztetésre szólítja fel a kormányt, 2010. május 21.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Csóti Csaba a Partizánban

Csóti Csaba, a SZEF elnöke részt vett a Partizán nagyszabású adásfolyamában, amelynek témája a NER 15 éves története volt. A számos szakértőt és változatos szempontokat felvonultató történeti áttekintésben a munkavállalói

Szakszervezeti majális 2025.

Az idei MASZSZ-SZEF közös majális tervezett programja: Helyszín: Emlékkő 10:00: Koszorúzás és beszédek a május 1-jei emlékkőnél. Ezt követően vonulás a Napozórétre A SZEF részéről beszédet mond Csóti Csaba, elnök Helyszín: Napozórét