Új elnöke van a SZISZ-nek

Fodor Rita személyében új elnököt választott a Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség 2010. május 15-i kongresszusán…

A Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség (amely az MSZOSZ ifjúsági szervezete) 2010. május 15-én soron kívüli kongresszust tartott, amelyen megválasztották a szervezet új elnökét.

Kovács Balázs, a SZISZ eddigi elnöke – akinek munkahelyváltása tette szükségessé a vezetőváltást – beszámolójában ismertette az elmúlt évek főbb eredményeit és megköszönte a tagok támogatását.

Az elnöki posztra ketten voltak jelöltek:

  • Fodor Rita (Dunaferr)
  • Kis Alíz (KASZ)

A választás első fordulója eredménytelen volt, egyik jelölt sem szerezte meg a megválasztáshoz szükséges szavazatszámot.
A második forduló előtt tartott szünetben Kis Alíz visszalépett, így a választást – immáron egyedüli jelöltként – Fodor Rita nyerte.
A két évre megválasztott új elnök kinevezése 2010. június 1-jétől érvényes.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Kommunikáció és szervezői munka

Április 25-én budapesti helyszínen folytatódott a SZEF oktatási programja. Az előző félévre épülő tudásanyagot a résztvevők haszonérvelési, bizalomépítési tudással bővíthették. A persona modell használatával új, stratégiai megközelítéssel vizsgálták a megszólítani,

CSAKAZÉRTIS MAJÁLIS!

A miénk volt, az is marad! A május 1-i programok hagyománya nagyon messzire nyúlik vissza, egészen a 19. század második feléig. Ilyen komoly hagyományt kötelesség és megtiszteltetés is megőrizni és

Munkavédelem közérthetően

A SZEF tagszervezeteinek egy újabb csoportja ismerkedett alapfokú munkavédelmi ismeretekkel 2026. április 11-én egy tartalmas nap keretében dr. Dudás Katalin jogász segítségével az alapszintű képzés részeként. Az eseményen résztvevők a