A Szolidáris Gazdasági Központ (SZGK) szervezésében került megrendezésre egy két teljes napos találkozó a régióban, valamint néhány posztszovjet államban történő dolgozói szervezési gyakorlat megismerésére.
A résztvevők az első nap megismerkedtek egymás munkáival, beszéltek sikereikről, elakadásaikról és terveikről. A SZGK bemutatta azt a több éves hálózatépítő munkát, aminek eredményeképpen itthon elkezdtek összekapcsolódni a szakszervezetek és a szolidáris gazdasági projektek a lakhatás, vagy az élelmezés-önrendelkezés területén.
A második nap folyamán a dolgozói edukációról, a politikai intézményekkel való kapcsolatainkról és terveinkről beszéltünk, valamint jövőbeni stratégiákat vázoltunk fel a továbblépés reményében.
A SZEF a tagszervezeteinél futó szervezési lehetőségeket, valamint az oktatási programját mutatta be részletesebben a résztvevőknek, amelyek adoptálhatóak más szervezetek számára is.

Kommunikáció és szervezői munka
Április 25-én budapesti helyszínen folytatódott a SZEF oktatási programja. Az előző félévre épülő tudásanyagot a résztvevők haszonérvelési, bizalomépítési tudással bővíthették. A persona modell használatával új, stratégiai megközelítéssel vizsgálták a megszólítani,



