Mentődolgozóink: ágazati KSZ

Aláírták az egészségügyi ágazat kollektív szerződését. Az aláírók között volt a SZEF tagszervezete, a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének elnöke is.

 

 

 

 

 

 

Mentődolgozóink: ágazati KSZ

 

Másfél éve tartó tárgyalások után 2017. ápr. 12-én, szerdán írták alá az egészségügyi ágazat kollektív szerződését. Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ-EDDSZ) elnökemellett a SZEF tagszervezete, a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének (MÖSZ) elnöke, Toma Lajos, valamint a három kamara: a Magyar Orvosi Kamara (MOK), a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) és a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) képviselői is részt vettek a megbeszéléseken.

A tárgyalások egyik legfontosabb pontja az ágazati kollektív szerződés megkötése volt. Kérik a nemzetgazdasági minisztertől, hogy ez “a több munkáltatós kollektív szerződés” az ágazat valamennyi munkavállalójára, a részben vagy egészben közfinanszírozott egészségügyi közszolgáltatást nyújtókra terjedjen ki. Az MSZ-EDDSZ elnöke azt mondta: bízik abban, hogy a szerződés kiterjesztését a legrövidebb időn belül, már a nyáron teljesíti a nemzetgazdasági miniszter.

(„Kollektív szerződés az Országos Mentőszolgálatnál” címmel délelőtt közöltünk írást, amely azt taglalta,az ott kötött KSZ hatálya az ottani munkáltatónál foglalkoztatott valamennyi közalkalmazottra kiterjed. A fenti cikkben már az egészségügy egészére vonatkozó KSZ-ről van szó.– Szerk.)

 

 

SZEF Sajtóiroda

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Beszámoló SZEF munkavédelmi képzésről

Nagy érdeklődés mellett, sikeresen zajlott le szervezetünk legutóbbi oktatási eseménye, a 2026. május 18-án megrendezett munkavédelmi képviselő képzés. A rendezvény kiemelt jelentőséggel bírt, mivel ez volt az első olyan tematikus

35 éves a SZEF! Ünnepség és kiáltvány

2026. május 15-én lezajlott a SZEF éves munka kongresszusa, melyet a szervezet alapításának 35. évfordulós ünnepsége követett. Az éves munka kongresszus a kötelező feladatokon kívül elfogadta az új kormány és

Beszámoló Hatékonyságnövelés műhelymunkáról

2026. áprilisában három alkalmas műhelymunka keretében ismerkedhettek meg a SZEF szervezésében szakszervezeti tagok a hatékonyságnövelés eszközeivel, módszereivel. A képzés célja az volt, hogy a szervezeti folyamatok, optimalizálás, időgazdálkodás- és hatékonyság

Visegrádi partnerség – ČMKOS Kongresszus

2026. április 24-én, eleget téve V4 partnerünk, a Cseh-Morva Szakszervezetek Szövetsége (ČMKOS) kérésének, Csóti Csaba SZEF elnök és Szűcs Viktória, a SZEF nemzetközi ügyekért felelős alelnöke részt vett a szervezet