A tiltakozások középpontjában a gyerekek vannak

A mostani tiltakozásokhoz az vezetett, hogy a pedagógusok korábban nem kaptak választ az általuk felvetett problémákra – mondta Galló Istvánné, a PSZ elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában 2016. február 5-én. Hallgassa meg a beszélgetést                                                

A pedagógusok tiltakozásának középpontjában a gyermekek állnak – hangsúlyozta a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. Galló Istvánné az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: az érdekképviselet országos vezetősége hétfőn dönt arról, hogy részt vesz-e a keddre összehívott köznevelési kerekasztal tanácskozáson.

Galló Istvánné az InfoRádió Aréna című műsorában: a mostani tiltakozásokhoz elsősorban a diákok és a pedagógusok túlterheltsége vezetett, illetve az, hogy nem kaptak érdemi választ a kormányzattól az általuk felvetett problémákra.

Megemlítette, hogy a kormányzat nem egyeztetett a nagy mértékű átalakítások előtt a szakma képviselőivel. A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke úgy vélte: az állami intézményfenntartó sok kistelepülési iskolának jelentette a túlélés lehetőségét, ugyanakkor sok intézményt elszegényített.

Emlékeztetett arra, hogy a sztrájkbizottság korábban a Közoktatás-politikai Tanács visszaállítását követelte, miután a tanácsadó testület korábban az ágazatot érintő minden változtatási tervet véleményezett. Galló Istvánné úgy vélte: tisztázatlan a mostani kerekasztal feladata és funkciója, mivel igen tág a meghívottak köre.

Az érdekképviseleti vezető nem zárta ki, hogy a kerekasztal eredménytelensége esetén sztrájkba lépnek a pedagógusok.

 

Forrás: www.pedagogusok.hu 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Bérkorrekciót követeltek a szociális ágazatban dolgozók

2026. szeptember 18-án tüntetést szervezett tagszervezetünk, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD) Budapesten, azonnali, 25%-os bérkorrekciót követelve a szociális ágazat munkavállalói számára. A felhívásra szövetségünk öt további tagszervezete is csatlakozott,

Megjelent a friss bértranszparencia-kutatásunk

Megjelent a Friedrich Ebert Stiftung (FES), az IDEA Intézet és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) közös, átfogó kutatását összegző kiadvány, „Miért fontos a nemek közötti bértranszparencia?” címmel. A jelentés egy

Tapasztalatok megosztása koreai barátainkkal

2026. augusztus 28-án, a koreai Local Administration Training Institute szervezésében Incshon város önkormányzata foglalkoztatottjainak szakszervezeti tisztségviselőit látta vendégül a SZEF. A találkozóra a koreai továbbképzési intézet szervezésében, az incshoni szakszervezeti