Beszámoló az ETUC Igazságos Átmenet Bizottságának üléséről

2025. szeptember 10-én tartotta idei második ülését az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) Igazságos Átmenet Bizottsága, most először hibrid formában – a brüsszeli ülésbe Magyarország képviseletében távolról, online csatlakoztam be. Az ülést Ludovic Voet, az ETUC konföderációs titkára és Ben Lennon, az ETUC klíma-, energia- és ipari tanácsadója vezették.

Az ülés fő témája a Tiszta Energia Alku (Clean Industrial Deal, CID) volt. Erről Benjamin Denis, az IndustriALL Europe szakpolitikai tanácsadója osztotta meg az IndustriALL álláspontját, kiemelve az üdvözlendő pontokat és azokat az elemeket is, amiket a szakszervezetek kritizálnak a szövegben. A pozitív elemek között Denis kiemelte azt, hogy a megfizethető energiáról szóló akcióterv központi részét képezi a CID-nek. Azt is üdvözölte, hogy az eddig jellemző, neoliberális szabadkereskedelmi hangsúly helyett az EU-ban előállított javak védelmét emeli ki a szakpolitikai csomag. Kifejtette ugyanakkor, hogy a csomag megszorításokat és fragmentációt is előirányoz, azok társadalmi következményeivel és a közszférára gyakorolt hatásával nem számolva. Denis hiányolta még a közlekedés dekarbonizációjához szükséges ágazatok támogatását a szövegből. A részletes IndustriALL elemzés novemberben lesz elérhető.

Az ülés második részében szó esett a novemberben megrendezésre kerülő 30. Klímaváltozási Konfenciáról (COP) is, itt Bert de Wel-től hallhattunk a Nemzetközi Szakszervezeti Konföderáció (ITUC) követeléseiről. Az ITUC azt szeretné, ha az idei COP-on erős hangsúly kerülne az igazságos átmenet implementációjára, hogy azt a mainstream média is felkapja és a téma a közbeszéd tárgyává váljon. Fontos hangsúly még az ITUC részéről, hogy a dolgozók szempontjai és érdekei a tárgyalások minden részében jelen legyenek, valamint, hogy a klímaadaptáció kérdései is előkerüljenek.
Az Igazságos Átmenet Bizottság következő ülésére várhatóan 2026. februárjában kerül sor.

 

A beszámolót készítette: Veér Zsófia, Magyarország delegáltja

 

Kép forrása: https://news.industriall-europe.eu/

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Munkavédelem közérthetően

A SZEF tagszervezeteinek egy újabb csoportja ismerkedett alapfokú munkavédelmi ismeretekkel 2026. április 11-én egy tartalmas nap keretében dr. Dudás Katalin jogász segítségével az alapszintű képzés részeként. Az eseményen résztvevők a

Kommunikáció fontossága a szervezői munkában

Március 28-án folytatódott a SZEF oktatási programsorozata. Az előző félév alapozó tudássanyagát a résztvevők érveléstechnikai, bizalomépítési tudással bővíthették. A kommunikáció tudományban és a marketingben már ismert és használt persona megközelítés

Munkavédelem és egészségvédelem a mindennapokban

A SZEF által a tagszervezeteknek nyújtott alapszintű képzés 2026. március 21-én szombati alkalmán résztvevők gyakorlatorientáltan foglalkoztak a munkavédelem és az egészségvédelem kérdéseivel. Szakszervezeti aktivisták új nézőpontból vizsgálták a munkavállalói érdekérvényesítés