Beszámoló a Európai Szakszervezetek Intézete ‘szélsőjobb elleni küzdelem’ képzési alkalmáról

Az Európai Szakszervezetek Intézete (ETUI) hosszabb idő óta szisztematikusan napirenden tartja a szélsőjobboldali politikai hatások elleni küzdelem tematikáját. 2022. óta évente több alkalommal is lehetőséget adnak az érintettek, és a küzdelemben résztvevők számára a tapasztalatok megosztására, az alakuló politikai erővonalak követésére és az esetleg ténylegesen lezajlott támadások következményeinek közös feldolgozására.

A legutóbbi ilyen alkalomra 2025. márciusában került sor Brüsszelben, ám az eddig tapasztalt óvatosabb közelítésekhez képest ez alkalommal jóval komolyabb események átbeszélésére kerülhetett sor. A téma aktualitását az európai választások eredményeiben, valamint a globálisabb szinten is hatást keltő Egyesült Amerikai Államok elnökének megválasztása egyértelműen meghatározták.

A fokozottabb figyelmet mi sem mutatta jobban, minthogy a résztvevőket az Európai Szakszervezeti Szövetség képviseletében Ludovic Voets, a szövetség titkára köszöntötte. Ezt követően Sean Byers, a Trademark Belfast képviselője mutatta be a Szakszervezeti képzések a demokráciáért címet viselő felmérés előzetes eredményeit, amelyben látható volt, hogy a demokratikus értékek megőrzésében, fenntartásában milyen kiemelkedő szerepe van a szakszervezetek részéről (is) végzett oktatási tevékenységnek. Még mindig a helyzetértékelésnél maradva a résztvevők Joe Guinan, a The Democracy Collaborative (USA) átfogó prezentációja által kaphattak képet az “amerikai újtrumpista pillanat és a munkásmozgalmi válaszreakciók” témakörében. Több olyan ajánlást is kaptunk, amely segíthet abban, hogy folyamatában is követni lehessen mind az amerikai kormányzati döntések következményeit, mind az azokra adott szakszervezeti, és akár médiafigyelő-összefoglaló reakciókat. Az ezt követő eszmecsere átvezetett az európai szélsőjobb vizsgálatának szükségességéhez is, és az ezzel kapcsolatos lehetséges utak és szükséges tennivalók kapcsán meginduló brainstormingot az ESZI vezető tisztségviselői személyesen vezényelték le a résztvevőkkel.

A második nap során egy egészen rendkívüli megközelítéssel találkozhattunk, amelyet hazánkban civil szervezetek jóval gyakrabban használnak, szakszervezeti körökben talán csak nagyon elvétve lehet hasonló formával találkozni. Az ACV-CSC, Belgium legnagyobb szakszervezete egy szabadulószoba játékkal tematizálta a szélsőjobbos narratívákat, azokat a témákat, amelyeket a szélsőjobboldali pártok jellemzően használnak: bevándorlásellenesség, nacionalizmus, erőpolitika, szegénység ellenesség, stb. A több állomásos, változatos feladatokat felsoroltató szabadulójáték egyszerre volt megdöbbentően ismerős, szinte otthonos, hiszen az ismételgetett mondatok és állítások bármely nyelven megfogalmazva ugyanazok, ugyanakkor bizonyos pontokon érzelmileg olyan erősen megterhelő, hogy többek között nekem is időre volt szükségem egy adott állomás után, hogy tovább tudjak lépni a feldolgozott személyes történetek megismerését követően. Ez rá is világít talán a módszer sikerességére és veszélyeire, hiszen a résztvevők között akár lehetnek hasonló traumát elszenvedettek is, akik számára egy ilyen erősen bevonó megközelítés nagy nehézséget okozhat. Egészében azonban a megközelítés, a gamifikáció nagyon inspiráló lehet, hiszen frontális oktatási helyzet helyett aktív részvételre épít, és érzelmi feldolgozást is lehetővé tesz a korunkra erősen jellemző kognitív megközelítés mellett.

A második nap további részében spanyol, brit és lengyel példákat, jógyakorlatokat, kísérleteket ismerhettünk meg résztvevői prezentációk formájában. Ez a rész minden esetben lehetővé teszi, hogy könnyen találjunk közös pontokat, azonosságokat, amelyek mentén nem csak a saját helyzetünket láthatjuk reálisabban, de az egyedülállóságunk képzete is csökkenthető.

A találkozó harmadik napjára maradt a továbblépés lehetőségeinek felvázolása, és azoknak az igényeknek a megfogalmazása, amelyben az ESZI központilag tud lépéseket tenni, hogy segítse mind az országos szakszervezeti egységek saját munkáját, mind pedig a nemzetközi együttműködés lehetőségét. Abban a résztvevők nagy arányban egyetértettek, hogy nem elegendő egyetlen irány, egyszerre kell dinamikus helyzetelemzéseket készíteni és azokat rendszeresen frissíteni, ehhez bizony szükséges az értelmiségi rétegek elkötelezése a szakszervezeti mozgalom mellett. Tanulnunk kell a jobboldali kommunikáció eredményességéből, szükséges az újabb médiafelületek használata, az új beszédmódok alkalmazása is, hiszen az látszik, hogy bizonyos társadalmi vagy akár korosztályi csoportok megszólítása enélkül szinte lehetetlen. Amit külön kiemelnék és bízom benne, hogy erre itthon is lesz lehetőség, az pedig a több olyan esemény, ahol magunkat ünnepeljük, ahol lehetőséget adunk pozitív történelmi példák, pozitív szereplők emlékezetének, és újra birtokba vesszük a történelmet, amelynek a szakszervezeti mozgalom kitörölhetetlen része.

A beszámolót készítette: Fazekas Ildikó, a SZEF delegáltja, KIMDSZ alelnöke

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Kommunikáció és szervezői munka

Április 25-én budapesti helyszínen folytatódott a SZEF oktatási programja. Az előző félévre épülő tudásanyagot a résztvevők haszonérvelési, bizalomépítési tudással bővíthették. A persona modell használatával új, stratégiai megközelítéssel vizsgálták a megszólítani,

CSAKAZÉRTIS MAJÁLIS!

A miénk volt, az is marad! A május 1-i programok hagyománya nagyon messzire nyúlik vissza, egészen a 19. század második feléig. Ilyen komoly hagyományt kötelesség és megtiszteltetés is megőrizni és

Munkavédelem közérthetően

A SZEF tagszervezeteinek egy újabb csoportja ismerkedett alapfokú munkavédelmi ismeretekkel 2026. április 11-én egy tartalmas nap keretében dr. Dudás Katalin jogász segítségével az alapszintű képzés részeként. Az eseményen résztvevők a