Keresés
Close this search box.

A szakszervezetek szerepe az igazságos átmenet előmozdításában

Beszámoló „A szakszervezetek szerepe az igazságos átmenet előmozdításában” témájú képzésről

A Görög Általános Munkaügyi Konföderáció (GSEE) együttműködésben az a Ciprusi Munkavállalók Konföderációjával (SEK) és az Európai Szakszervezeti Intézettel (ETUI) 2024. november 5. és 7. között háromnapos képzést tartott Athénben, amely arra irányult, hogy a zöld átmenet során a szakszervezeti tisztségviselőket a munkavállalók érdekeinek képviseletéhez kapcsolódó feladatok ellátására készítse fel. A képzés alapgondolata az volt, hogy a klímaváltozás okán elkerülhetetlen zöld átmenetnek egyben a munkavállalók szempontjából igazságosnak is kell lennie. Ezt nevezzük az igazságos átmenet megvalósításának. Ez azt is jelenti, hogy elválaszthatatlan egymástól a környezetbarát technológiák bevezetése és a szociális vívmányok megőrzése, hiszen – ahogy az elhíresült szlogen fogalmaz – „egy kihalt bolygón munkahelyek sem lesznek”.

A workshop hangsúlyozta a szakszervezetek meghatározó szerepét a méltányos és hatékony átállási stratégiák kialakításában, továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy elengedhetetlen az alapos felkészülés az igazságos átállási tervek kidolgozásához, letárgyalásához, valamint sikeres végrehajtásához.

Ahogy az iparágak alkalmazkodnak az új környezetvédelmi normákhoz, a szakszervezetek szerepe alapvető fontosságú annak biztosításában, hogy az átmenet méltányos és inkluzív legyen. A képzés lehetőséget teremtett a téma szakértőinek és a szakszervezetek képviselőinek, hogy elmélyítsék az igazságos átmenet elveinek és legjobb gyakorlatainak megértését. Az Athénban megrendezett foglalkozásokra egész Európából, többek között Belgiumból, Olaszországból, Lengyelországból, Szlovákiából, Litvániából és Magyarországról érkeztek résztvevők.

A képzés célja és eredményei

Három fő célra fókuszált a workshop:

  1. Az igazságos átmenet vezérelveinek megértése a különböző ágazatok vonatkozásában.
  2. Hatékony stratégiák kidolgozása – beleértve az együttműködésre kész partnerek keresését és a sikeres tárgyalási technikák elsajátítását – a megfelelően előkészített igazságos átmenet megvalósítása érdekében.
  3. Az eredményes és eredménytelen gyakorlatok kiértékelése, mivel ez elősegíti majd a jövőbeli akciók megtervezését és végrehajtását.

 

A résztvevők a trénerek közreműködésével esettanulmányokat vizsgáltak, és ennek keretében interaktív munkacsoportokat alkottak, hogy megvitassák a legjobb gyakorlatokat és a legcélravezetőbb stratégiai megközelítéseket. Ennek eredményeképpen a résztvevők újfajta készségeket sajátítottak el, hogy ezáltal hozzájáruljanak a kollektív tárgyalások folyamatához, aktívan részt vegyenek az igazságos átmenetre vonatkozó tárgyalási stratégiákban, és saját ágazatukban vagy munkahelyükön belül megvalósítsák az igazságos átmenetre vonatkozó elképzelések fő elemeit.

Elengedhetetlen az egységes szakszervezeti fellépés

A munkaértekezlet azzal a felhívással zárult, hogy európai uniós szinten kell kezdeményezni az igazságos átmenetre vonatkozó jogszabályi keret megteremtését. Ez a követelés már jó ideje szerepel az ESZSZ (Európai Szakszervezeti Szövetség) és egyéb európai szakszervezetek napirendjén. Még számos, az Athénban megtartott képzéshez hasonló programra lenne szükség, mivel ezek a munkavállaló-központú átmenet tudatosítását mozdítják elő, hozzájárulva ahhoz, hogy a gazdasági és környezeti célok együttesen valósuljanak meg.

A beszámolót Mezei Tibor a SZEF delegáltja, a KMDSZ elnöke készítette.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Csóti Csaba a Partizánban

Csóti Csaba, a SZEF elnöke részt vett a Partizán nagyszabású adásfolyamában, amelynek témája a NER 15 éves története volt. A számos szakértőt és változatos szempontokat felvonultató történeti áttekintésben a munkavállalói

Szakszervezeti majális 2025.

Az idei MASZSZ-SZEF közös majális tervezett programja: Helyszín: Emlékkő 10:00: Koszorúzás és beszédek a május 1-jei emlékkőnél. Ezt követően vonulás a Napozórétre A SZEF részéről beszédet mond Csóti Csaba, elnök Helyszín: Napozórét