Keresés
Close this search box.

Idősek Nemzetközi Napja 2024.

Nyilatkozat az Idősek Nemzetközi Napja alkalmából– 2024. október 1.

A Nyugdíjasok és Idősek Európai Szövetsége (FERPA) – emlékeztetve az Idősek Nemzetközi Napjára – ez alkalomból is hangsúlyozni kívánja a nyugdíjasok szerepét és helyét Európában, valamint azt, hogy számukra tisztességes életszínvonalat kell biztosítani és meg kell védeni méltó nyugdíjba vonulásuk szabadságát.

A nyugdíjasok és az idősek még mindig ki vannak zárva az életkörülményeiket és szociális jogaikat érintő döntéshozatali folyamatokból. Az ENSZ és az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága által is szorgalmazott célravezető konzultáció még messze nem biztosított.

Alapvető fontosságú, hogy az érintett intézmények elkötelezzék magukat az életkori megkülönböztetésen alapuló sztereotípiák elleni küzdelem mellett, valamint elismerjék és értékeljék a nyugdíjasok és az idős emberek gazdag élettapasztalatait és biztosítsák bevonásukat a részvételi demokráciák működésébe.

A FERPA minden tagszervezete megragadja az október 1. nyújtotta alkalmat a mozgósításra azzal a céllal, hogy hallassa az ő és az idősek hangját.

E szervezetek ezúttal is megerősítik a kiemelt követeléseiket:

  • az összes nyugdíj automatikus indexálása a bérek és/vagy az árak mindenkori alakulása szerint,
  • a szegénységi küszöböt meghaladó minimálnyugdíj bevezetése, valamint a nők és férfiak nyugdíja közötti egyenlőség elérése,
  • a hosszú távú és minőségi egészségügyi ellátáshoz való jog biztosítása mindenki számára,
  • a minőségi lakhatáshoz való jog érvényesülése az idősek igényeinek figyelembevételével,
  • az energiához és az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférés joga.

 

A FERPA most és a jövőben is csatlakozik tagszervezetei kezdeményezéseihez.

FERPA nyilatkozat

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEF alapszintű oktatás 1. csoport nyitónap

A SZEF őszi képzési ciklusának első alapszintű képzése zajlott 2024. szeptember 30-án Budapesten. A nap fő irányvonala a szakszervezeti szemléletváltás, amely lehetővé teszi a tagok aktív bevonására épülő tervezést és

Találkozó a norvég kollégákkal

2024. szeptember 26-án Budapesten rövid találkozóra került sor a norvég Delta Szakszervezeti Szövetség és a SZEF képviselői között. A Delta közel 100 fős aktivista delegációja magyarországi tanulmányútja során Szűcs Viktória

Idősek Nemzetközi Napja 2024.

Nyilatkozat az Idősek Nemzetközi Napja alkalmából– 2024. október 1. A Nyugdíjasok és Idősek Európai Szövetsége (FERPA) – emlékeztetve az Idősek Nemzetközi Napjára – ez alkalomból is hangsúlyozni kívánja a nyugdíjasok