SZEF alapszintű oktatás 1. csoport zárónap

Munkavédelmi témakörrel folytatódott a SZEF 2024. március 02-ai alapszintű képzés zárófoglalkozása.

“- Végre nem olyan elvont a munkavédelem területe, ráadásul ezeket mind tudtuk, csak most más megvilágításba került.

– Ez a terület nagyon fontos, és legalább kommunikációval tenni kell azért, hogy ami legalább megvan, azt használni lehessen, a munkaegészségüggyel kapcsolatban legalább.

Én sokkal közelebbinek érzem most magamhoz ezt a témát, mert irodában dolgozóként nagyon távolinak képzeltem. De a mai gyakorlatokkal, például már csak azzal, hogy hogyan kellene ülnünk, már közelebb jött hozzánk, és már azon járt az agyam, hogy szakszervezetként hogyan lehet ezt kihangosítani, és átlátni, hogy ezek a részletkérdések hogyan kapcsolódnak a kollektív szerződéshez.

– Maguk a gyakorlatok rávilágítottak, hogy ez olyan probléma, amivel foglalkozni kell, és pusztán azzal, hogy beszélgetünk arról, hogy mi a munkavállaló joga és felelőssége, nagyon kiviláglott, hogy ebben erősebb felvilágosító munkára van még szükség. Ezek ráadásul kézzel fogható dolgok, akár csak a szabadság igényléssel kapcsolatos témák, és máris van egy válasz arra, ha valaki megkérdezi, hogy miért is kellene kollektív szerződés – hát azért, mert abban ilyeneket is lehet szabályozni.

– Nekem az volt az egyik legjobb élmény, hogy ezt a témát milyen remekül be lehet vonni a közösségszervezésbe, ami munkavédelem is, egészségvédelem is, de közben szórakoztat és közösséget formál.

– Az egész munkavédelemmel kapcsolatosan a konklúzióm, hogy eddig is sejtettem, hogy fontos, de nem tudtam megfogalmazni, hogy miért, és most nagyon sok megerősítést kaptam, hogy emögött konkrét tartalom van, és van lehetőség a szakszervezet számára ezen a területen is mozgolódni – akár úgy is, hogy amikor a következő évben jön egy munkavédelmi online teszt, akkor nem csak nevetgélünk az animált gif-eken.

– Nekem az volt a mai nap legmegdöbbentőbb élménye, hogy nagyon sok minden nem úgy működik nálunk, ahogy kellene, és hogy tudni kell, mi az, ami jár, és azt ki kell tudni harcolni. Ez a mai alkalom, de az egész képzés abban erősít meg, hogy lépni kell, menni kell, csapatot kell összekovácsolni, és együtt beleállni ügyekbe!”

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Elindult a SZEF alapszintű képzése Budapesten is

Elstartolt a SZEF alapszintű szakszervezeti képzése Budapesten is. Célkitűzésünk itt sem más, mint a szakszervezeti aktivisták felvértezése a hatékony szervezéshez és a sikeres munkához szükséges eszközökkel. Az első képzési napot

Munkavédelem a digitalizált világban

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Munkavédelmi Irányítási Főosztály EU-OSHA Nemzeti Fókuszpontja kampányzáró konferenciáját 2025. október 28-án tartották az NGM József nádor téri, nemrég felújított épületének Pénztártermében. A 2023-2025. évi „Egészséges munkahelyek

Elhunyt dr. Szabó Endre

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma mély megrendüléssel tudatja mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy dr. Szabó Endre, a magyar szakszervezeti mozgalom évtizedeken át meghatározó személyisége, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) alapítója

Hat év után újra SZEFIT Országos Találkozó

Hosszú és kényszerű szünet után, hat év elteltével végre újra személyesen találkozhatott a SZEFIT közössége! 2025. október 3. és 5. között Balatonföldvár adott otthont a rég várt országos találkozónak, ahol