Keresés
Close this search box.

Somogyi Béla emléknap 2024-ben is

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), a Politikatörténeti Intézet (PTI) és Dr. Erőss Gábor VIII. kerületi alpolgármester idén is közösen emlékeznek meg az 1920-ban bestiálisan meggyilkolt szakszervezeti vezetőre és újságíróra.

A 2024. február 16-án 14 óra és 16:30 között zajló megemlékezés idén három helyszínt érint.

Szadista imposztorok – A fehérterror és a Somogyi-Bacsó-gyilkosság

  • 14 órától az érdeklődők Csunderlik Péter előadását hallgathatják meg Somogyi Béla és a kor említésre méltó munkásmozgalmi személyiségeiről a Gólya Presszóban. Az esemény második felében kérdéseknek és közös beszélgetésnek is teret nyitunk. A megjelenteket frissítővel, meleg teával és egyszerű aprósüteményekkel várjuk.
  • 15 órától közösen sétálnánk át a Fiumei úti sírkertbe, ahol virágokat, koszorút helyezünk el Somogyi Béla és Bacsó Béla sírjainál.
  • Ezt követően szintén közösen vonulnánk át a 2023-ban átadott Tolnai Lajos utcai emléktáblához, ahol Dr. Erőss Gábor köszöntené az emlékezőket. Itt szintén virágok és koszorúk elhelyezesére nyílik lehetőség.
  • A közös séta ideje alatt a PTI munkatársai néhány megállóval készülnek, hogy bemutassák a VIII. kerület azon pontjait, amelyek jelentős történelmi jelentőséggel bírnak a munkásmozgalom szempontjából.

 

Az esemény – ahogy az előző években – most is minden érdeklődő számára nyitott.
A esemény nyilvános; hang- és képfelvétel készül, melyet kérünk tudomásul venni.

Facebook esemény.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Képzés-fejlesztés a szakszervezeteknél

2024. január 14. és 16. között a belgiumi Gentben tartotta az Európai Szakszervezeti Intézet (ETUI) a 3 napos képzés-fejlesztési műhelymunkáját. A közös munka első két napjában elsősorban a képzések tervezése,

Egymástól tanultak oktatási résztvevőink

2025. január 21-én a késő délutáni órákban online találkozott az oktatási programunkban résztvevő több aktivista tapasztalatcserére. Az esemény első felében Tóth Tünde a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alelnöke ismertette a szervezetükben