Tisztes Munka Világnapja esemény

2023. október 6-án délután került megrendezésre a SZEF kerekasztal beszélgetése a világnap kapcsán.

Az idei évben a munkahelyi egészségvédelemre, így a pszichoszociális jóllétre, valamint a friss törvénytervezet kapcsán a munkavédelmi oktatásra fókuszáltak a meghívott szakemberek.

Dr. Dudás Katalin az OMB MVO ügyvivője mellett Lestyán Mária a Magyar Tűzvédelmi Szövetség elnöke vezette fel a beszélgetést és a közös gondolkodást Szabóné Würth Boglárka (MSZSZ) moderálása mellett.

A beszélgetés célja a jelenlegi problémák felvillantása mellett leginkább az volt, hogy miként tudunk ezen, mint szakszervezetek és munkavédelmi szakemberek változtatni. A jelenlévők bevonásával igyekeztünk utat keresni és már meglévő jó gyakorlatokat és tapasztalatokat összegezni.

A közös célunk továbbra is a munkavállalók tudatosabbá tétele, hiszen a munkahelyi egészségvédelem túlmutat az intézményeken. A közös gondolkodás után lehetőség volt személyes beszélgetésekre a jelenlévő szakemberekkel.

Mivel úgy éreztük, hogy vannak előre mutató gondolatok és nyitottság a résztvevők részéről, így mindenképpen tervezünk további együttműködéseket, valamint erősítjük oktatási programunk egészségvédelmi profilját is.

A Mérce hamarosan saját cikkel jelentkezik az eseményről.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Megjelent a friss bértranszparencia-kutatásunk

Megjelent a Friedrich Ebert Stiftung (FES), az IDEA Intézet és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) közös, átfogó kutatását összegző kiadvány, „Miért fontos a nemek közötti bértranszparencia?” címmel. A jelentés egy

Tapasztalatok megosztása koreai barátainkkal

2026. augusztus 28-án, a koreai Local Administration Training Institute szervezésében Incshon város önkormányzata foglalkoztatottjainak szakszervezeti tisztségviselőit látta vendégül a SZEF. A találkozóra a koreai továbbképzési intézet szervezésében, az incshoni szakszervezeti