A friss HVG két külön cikkben is foglalkozik a munka világával. A versenyszféra mellett a közszférás tapasztalatokat is begyűjtötték, amelyeket a SZEF elnöke összegzett.
Belépés bizonytalan
Mivel a munkaerő – főleg a képzett – hiánya sok szektorban óriási, ezért előfordul, hogy egy-egy dolgozó szinte zsarolási helyzetben találja magát cégével szemben, tudván, mekkora lesz a baj, ha felmond.
A másik oldalon az állandóság keresése mellett persze ott van az is: sok munkakörben a váltás a szakma elhagyását jelenti, főleg a közalkalmazottaknál. „Ha egy megyei jogú városban van egyetlen közkórház, csak akkor mehet máshova a szakmájában maradva, ha ott működik magánintézmény is és a keretszámába belefér” – mondta el a HVG-nek Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elnöke, hangsúlyozva, hogy a közszféra sok dolgozójának ekkora mozgástere sincs. Ezért gyakori, hogy ha nagyon elégedetlenek a fizetésükkel és a munkakörülményeikkel, pályaelhagyók lesznek. Így lesz például egy könyvtárosból adatrögzítő – sorolja. Hozzáteszi, hogy az ilyen szűk mozgástér miatt a közalkalmazottak fluktuációját elsősorban a nyugdíjba vonulók helyére meg nem érkező fiatalok számában kell mérni, ahol az adatok egyre rosszabbak.
(…)
Az Liga-elnök azt tapasztalja, hogy a külföldi cégeknek olyan a szociális párbeszéddel kapcsolatos kultúrájuk, hogy többnyire a szakszervezetek közvetíteni tudják feléjük a dolgozók igényeit. Persze kirívó ellenpéldákat itt is találni. Szemben mondjuk az győri Audi-gyár sikeres sztrájkjáról – bár azt később leépítések is követték –, az esztergomi Suzuki-üzemben 14 év után azonnali hatállyal rúgták ki az újjáalakult szakszervezet vezetőjét, noha kollégái szerint nem úgy tűnt, hogy addig elégedetlenek voltak a munkájával.
Ez a keménykedés a közszférában leginkább a pedagógusok számára lehet ismerős, ahol a közelmúltban a két pedagógus szakszervezet által megtartott sztrájk résztvevőit gyakran listázták és különböző nyomásgyakorlással próbálták eltéríteni őket. Ráadásul Csóti Csaba szerint az iskolák intézményvezetői mindezeket nem saját szakállukra tették. „Szóbeli informális eligazítást kaptak a tankerületektől, hogy gyakoroljanak pressziót, hogy minél kevesebben sztrájkoljanak” – mondja a közszférás érdekvédő, hozzátéve, hogy ez egy elég sikertelen kísérlet volt. Ráadásul azóta a bérrendezési követeléseik jogosságát Orbán Viktorig bezárólag számos kormányzati vezető ismerte el, igaz, ezek eddig csak szavak maradtak.
Vészterhes főnökök
A közszférán belül minél kisebb az intézményvezetők döntési jogköre és minél nagyobb mértékben kontrollál az állam közvetlenül egy területet, annál jobban hajlamosak a dolgozókat nyomás alá helyezni a főnökeik – összegezi tapasztalatait Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elnöke. Az sem segíti a helyzetet, hogy a közszférában mind gyakoribbak a köztudottan politikailag kinevezett vezetők. Egy piaci cégnél is gyakoriak az olyan félelmek, mely szerint a névtelen visszajelzések küldése „nem is annyira névtelen”, egy ilyen esetben pedig még nehezebb bizalommal az állami felettes szervhez fordulni. Ráadásul időnként bejárják a sajtót az olyan ügyek, melyben politikai szimpátiája kifejezéséért rúgtak ki valakit, ezek további öncenzúrára késztethetik az állami szférában dolgozókat.
(…)
„A rossz középvezetők visszatartó erőt képeznek, még ha jobb is a bérezés és a más feltételek, és elvándorlást is okoz” – summáz Mészáros Melinda. Az érdekvédő szerint sok cég felsővezetése nem is kapcsolja össze a jelentős lemorzsolódást az ilyen konfliktusokkal, de amikor jelzik számukra, mi a baj, gyakran a dolog személycserével végződik, rossz légkör mellett ugyanis hiába költenek magasabb fizetésekre. Csóti Csaba hozzáteszi: „Abban az iskolában, ahol az igazgató összeírja, ki sztrájkol, kialakul egy pszichikai nyomás. Viszont ahol a munkaerő-hiányt és a túlmunkát egy emberibb hozzáállással kompenzálják, ott az emberek könnyebben viselik el a nehezebb helyzeteket is”.
