Megemlékezés Somogyi Béláról és Bacsó Béláról

2026-ban is megemlékeztünk Somogyi Béla és Bacsó Béla nyughelyénél és emléktáblájánál a Politikatörténeti Intézettel közösen szervezett eseményen. Az évek során elhangzott és megfogalmazott gondolatok nem vesztették aktualitásukat, sőt felerősödtek, hiszen mind az intézményes érdekérvényesítés, mind a szabad véleménynyilvánítás elnyomásra kerülnek napjainkban agresszív hatalmi eszközök használatával. 2026-ra oda jutottunk, hogy fasisztának lenni elfogadott, míg antifasisztának lenni büntetendő attitűdé vált.

A megemlékezésen elhangzott Heltai Jenő 1945. májusában írt Szabadság című verse, amelyből megosztunk itt is egy részletet:

„Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
Hol áldozat nincs, nincs szabadság.
Ott van csupán, ahol szavát megértve
Meghalni tudnak, és élni mernek érte.”

A megemlékezésen a SZEF közösségét Csóti Csaba elnök, valamint Gosztonyi Gábor alelnök képviselték. A Pedagógusok Szakszervezete képviseletében Totyik Tamás elnök is megjelent. A résztvevők között a kerületi Magyar Szocialista Párt képviselője Camara-Bereczki Ferenc szintén megjelent.

 

A megemlékezésen készült fotókat ezúton is köszönjük Kiss Soma Ábrahámnak és a Mércének.

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Kommunikáció és szervezői munka

Április 25-én budapesti helyszínen folytatódott a SZEF oktatási programja. Az előző félévre épülő tudásanyagot a résztvevők haszonérvelési, bizalomépítési tudással bővíthették. A persona modell használatával új, stratégiai megközelítéssel vizsgálták a megszólítani,

CSAKAZÉRTIS MAJÁLIS!

A miénk volt, az is marad! A május 1-i programok hagyománya nagyon messzire nyúlik vissza, egészen a 19. század második feléig. Ilyen komoly hagyományt kötelesség és megtiszteltetés is megőrizni és

Munkavédelem közérthetően

A SZEF tagszervezeteinek egy újabb csoportja ismerkedett alapfokú munkavédelmi ismeretekkel 2026. április 11-én egy tartalmas nap keretében dr. Dudás Katalin jogász segítségével az alapszintű képzés részeként. Az eseményen résztvevők a