Keresés
Close this search box.

Munkahelyi biztonság és egészségvédelem

Az EGSZB 2021. október 20-21.-én megtartott Plenáris ülése által elfogadott számunkra fontos vélemények

Munkahelyi biztonság és egészségvédelem

Az EGSZB egyetért azzal, hogy a munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi kockázatokkal szembeni védelem kulcsfontosságú eleme a tisztességes munkakörülményeknek, amint az az Európai Unió Alapjogi Chartájában, a szociális jogok európai pillérének 10. alapelvében is szerepel, illetve ez alapvető fontosságú az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak eléréséhez is. Az EGSZB általánosságban egyetért a munkahelyi biztonságra és egészségvédelemre vonatkozó stratégiai keretben előirányzott elképzelésekkel és intézkedésekkel, ugyanakkor több kezdeményezés beépítését is javasolja az Európai Bizottságnak. 

Ezek alapján meg kell vizsgálni, hogy miként garantálható az önfoglalkoztatók számára a biztonságos és egészséges munkakörnyezet és a munkahelyi mentális egészségről szóló jogalkotási kezdeményezés elfogadása . 

Az EGSZB szerint továbbá be kell emelni a munkavégzéssel kapcsolatos rákbetegségeket a rák elleni küzdelemre irányuló jövőbeli európai tervbe, illetve a reprotoxikus anyagok és a veszélyes gyógyszereket hozzá kell adni a rákkeltő anyagokról és a mutagénekről szóló irányelvhez. 

A munkáltatókkal szembeni szankciókról szóló (2009/52/EK) irányelvet pedig a súlyosabb szankciók előírása érdekében felül kell vizsgálni. 

A globalizáció kihívásaira való tekintettel az EGSZB azt ajánlja az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak, hogy szorosan működjenek együtt az ILO-val és a WHO-val a biztonságos és egészséges munkakörülményekhez való jog előmozdítása érdekében.

Vegyes tanulás (Blended learning)

Az EGSZB az Európai Bizottság véleményére válaszolva üdvözli a javaslat azon szándékát, hogy érvényesítse a szociális jogok európai pillérének első elvét és más olyan uniós kezdeményezéseket, amelyek célja a minőségi és inkluzív oktatás megvalósítása a zöld és digitális átállás keretében, és azt is, hogy a javaslat hangsúlyozza, hogy képzett mentális egészségügyi szakembereknek hatékony támogatást kell nyújtaniuk a diákok és a tanárok jólétéhez. Az EGSZB arra kéri a tagállamokat, hogy gondoskodjanak arról, hogy a vegyes tanulás ne legyen kedvezőtlen hatással az oktatás társadalmi értékére vagy az oktatási programokban a személyes tanítás relevanciájára.  A széles sávú és informatikai eszközökhöz való hozzáférés hiánya, a tanárok és a diákok közötti nem megfelelő interakció és a megfelelő tanulási környezet hiánya a világjárvány alatt hozzájárult a lemorzsolódás növekedéséhez, fontos, hogy a vegyes tanulást gondosan tervezzék meg és vezessék be annak érdekében, hogy minden gyermek számára inkluzív tanulási környezetet biztosítsanak.  A tanulási folyamat során autonómiájuk biztosítása érdekében minden diák számára elérhetőnek kell lennie a vegyes tanulásnak, és arra kéri a tagállamokat, hogy az érdekelt felekkel folytatott hatékony párbeszédet követően építsék be azt az oktatási stratégiájukba.

  Az összeállítást készítette Koller Erika a SZEF nemzetközi tanácsadója.

 

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Csóti Csaba a Klubrádióban

A SZEF elnökét a közszféra foglalkoztatottainak 2025. évi bérhelyzetéről, a kormányzat tűzoltó jellegű bérpolitikájáról és az európai minimálbér irányelv lehetséges megsemmisítésének összefüggéseiről kérdezték a KlubRádio Szolidaritás című műsorában, 2025. február