A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) tagszervezetei is támogatják a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Nagygyűlését

A SZEF felszólítja tagszervezeteit, hogy zászlóikkal és jelképeikkel vegyenek részt a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) 2021. július 31-én 10.00 órától Budapesten a Hősök terén tartandó gyűlésén.

Mint az ismeretes, a SZEF tavaly óta többször tiltakozott (link, link) szövetségeseivel közösen az Egészségügyi szolgálati jogviszony törvény beterjesztésének módja és annak tartalma miatt itthon és az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete (ILO) felé is. A SZEF a csatlakozását megelőzően egyeztetett a MESZK elnökével a gyűlés céljairól, amelyet követően szervezetünk úgy döntött, hogy csatlakozik a kamara kezdeményezéséhez is.

A szombati demonstráció célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét az egészségügyi szakdolgozókat sújtó kiszolgáltatott helyzetre és a méltánytalan bánásmódra. A MESZK a szakdolgozók, és az ellátottak kiállása mellett szeretne megemlékezni a pandémia alatt elvesztett kollégákról is.

Budapest, 2021. július 26.

Csóti Csaba

SZEF elnöke

Kép forrása : Népszabadság. – A fotót készítette : Veres Viktor

  

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Lakhatás és szakszervezetek konferencia

2023. május 12-én a Szolidáris Gazdasági Központ és a Friedrich Ebert Alapítvány szervezésében került sor a Szakszervezetek a megfizethető és fenntartható lakhatásért című konferenciára, ahol hazai, osztrák, német szakszervezetek és

Podcast a százegyes szobából

Fontosak-e a szakszervezetek a dolgozóknak? Szerintünk nagyon is. Erről és néhány tévhitről beszélgetett a Dvorácskó Balázs a SZEF szervezési titkára és Illés István a MOMSZ elnöke a Podcast a százegyes

A SZEF XXII. Kongresszusa

A SZEF XXII. Kongresszusa 2023. május 13-án elfogadta a 2022. évi pénzügyi beszámolót és a SZEF Szövetségi Tanácsa által beterjesztett 2022. évi szakmai beszámolót, majd elfogadta a 2023. évi költségvetési