Európa jövője

Gondoljuk újra Európát – Európa, ahol jó élni, és jól lehet boldogulni

A BREXIT és az EU állampolgárok EU-tól való eltávolodása miatt az EU Bizottság elnöke, Ursula van der Leyen 2019-ben jelentette be az Európa jövője című konferenciasorozat megrendezését, melyet az Európai Parlament is támogatott. A konferencia célja, hogy nagyobb szerepet adjon az európaiaknak az Unió jövőbeli szakpolitikáinak és céljának alakításában, és növelje az Unió gazdasági és egészségügyi ellenállóképességét. Az európaiak a számukra fontos, mindennapi életüket befolyásoló ügyeket egy új, nyilvános fórumon nyílt, befogadó, átlátható és strukturált beszélgetések keretében vitathatják majd meg.

A Konferenciával az Európai Szakszervezeti Szövetség is foglalkozik. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság a 2021. áprilisi Plenáris ülésén állásfoglalást fogadott el a konferenciával kapcsolatban. Az EGSZB szerint az „Európa jövőjéről szóló konferencia egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy Európa újra kapcsolatba lépjen és párbeszédet folytasson az európai polgárokkal, többek között a civil társadalmi szereplőkön keresztül, biztosítandó számukra, hogy érdemben beleszólhassanak közös jövőjükbe. Eljött az ideje, hogy valóra váltsuk az Európai Unióról szóló szerződés 11. cikkének ígéretét, és lehetőséget adjunk a polgároknak és az érdekképviseleti szervezeteknek, hogy az Unió bármely területen végzett tevékenységéről véleményt nyilváníthassanak, és azokat nyilvánosan megvitathassák, valamint annak, hogy az érdekképviseleti szervezetekkel és a civil társadalommal nyílt, átlátható és rendszeres párbeszédet tartsunk fenn.”

Az anyagot Koller Erika, a SZEF nemzetközi titkára állította össze.

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Tapasztalatok megosztása koreai barátainkkal

2026. augusztus 28-án, a koreai Local Administration Training Institute szervezésében Incshon város önkormányzata foglalkoztatottjainak szakszervezeti tisztségviselőit látta vendégül a SZEF. A találkozóra a koreai továbbképzési intézet szervezésében, az incshoni szakszervezeti

Öt konföderáció foglalkoztatáspolitikai javaslatai

Az öt magyar szakszervezeti konföderáció együttműködésének eredményeként 2026. augusztus 19-én az alábbi közös szakmai kezdeményezéseket juttattuk el a Szociális és Családügyi Minisztériumot (SZCSM) vezető miniszter részére: Javaslatok a 2022/2041/EU irányelv

VKF ülés, 2026. 08. 07.

2026. augusztus 7-én sor került a Versenyszféra és a Kormány Konzultációs Fóruma (VKF) ülésére, melyen meghívottként Csóti Csaba, a SZEF elnöke is részt vett. Az egyeztetés központi témája a nemzeti