Az alábbi szolidaritási levelet a holland FNV-től kaptuk. Az FNV Hollandia legnagyobb szakszervezetii konföderációja, összesen 1,1 milli tagja van. A szervezet jelentős szerepet tölt be a holland társadalomban, mind a szociális ügyeket érintő, mind politikai szempontból.
Kedves Barátaim!
Mindannyian látjuk, hogy a COVID-19 járvány miként érinti országainkat.
Sok vállalat küzd a válság túléléséért, és sok munkavállaló elveszíti el a munkáját. Mindannyian tudjuk, hogy EU-s és a sürgős nemzeti intézkedések nélkül, a COVID-19 világjárvány mélyreható recessziót és nagymértékű munkanélküliséget eredményezne.
Ezért az ETUC és az EU szakszervezetei határozottan javasolják a rövidített munkaidő bevezetését és a munkavállalók jövedelmének kompenzációját.
Az FNV-t mélységes aggódalommal töltötte el, amikor elolvasta a magyar jogszabálytervezeteket, melyek munkavállalók ezreit fosztaná jelenlegi közalkalmazotti státuszuktól, a szakszervezeti szövetségekkel és az illetékes ágazatokkal folytatott érdemi konzultációk nélkül.
Ezzel a levéllel az FNV erőteljesen támogatni szeretné a SZEF-et, az ÉSZT-t, a LIGÁ-t, a MASZSZ-t és a MOSZ-t.
Az FNV szerint a nemzeti szintű társadalmi párbeszéd egyik fontos eleme a jó kormányzásnak, és alapvető szerepet játszik a demokrácia, a szociális igazságosság, a termelékenység és a versenyképesség megvalósításában.
A szociális párbeszéd célja a vagyonteremtés, a gazdasági és szociális haladásra, szociális biztonságra, a biztonságra és a méltányosságra vonatkozó, a társadalom által elfogadott megállapodások megkönnyítése.
Habár az egyértelmű, hogy a koronavírus rendkívüli kihívásokat, demokratikus elveket támaszt, a munkavállalók és a szakszervezetek jogai, mint például a társadalmi párbeszéd, nem sérülhetnek.
Kedves barátaim, ezért azt, kérem, hogy tudjátok, hogy az FNV veletek van nemzeti szintű harcotokban, melyet a társadalmi párbeszédért és a munkavállalók védelméért folytattok.
Szolidaritással, vigyázzatok magatokra!
TUUR ELZINGA
FNV alelnök
DOMINIQUE THEUNISSEN
Vezetési asszisztens végrehajtó testület