Közös állásfoglalás a Közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény módosítása kapcsán

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), az Értelmiségi Szakszervezetek Szövetsége (ÉSZT) , a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (LIGA Szakszervezetek), a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) és a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény olyan módosítását készül Magyarország Kormánya beterjeszteni a parlament elé, mely alapos és részletes társadalmi konszenzus nélkül teljes szakmacsoportokat fosztana meg a jelenlegi közalkalmazotti jogállásától.

A napvilágot látott tervezet szerint a könyvtári, múzeumi, levéltári, közművelődési, továbbá a színházi és nagyzenekari munkavállók 1992 óta létező közalkalmazotti jogállását 2020. november 1-jével, a nélkül, hogy az e területeken jelen lévő szakszervezeti szövetségekkel (konföderációkkal) előzetes tárgyalásokat folytattak volna, továbbá a nélkül, hogy az e területeken szervezetten jelen lévő ágazati szakszervezetekkel érdemi egyeztetésekre került volna sor, kívánják a parlament elé terjeszteni a közel 20 ezer ember munkajogi viszonyait megváltoztató törvényjavaslatot.

Ez az eljárási mód és törekvés elfogadhatatlan és indokolatlan, különösen most, a koronavírus járvány idején, amikor a szakszervezeti és társadalmi cselekvőképesség korlátozottabb, hiszen a közegészségügyi helyzet miatt minden szervezet igyekszik az összejövetelek, értekezletek számát a szükséges minimumra korlátozni!

Az aláíró szakszervezeti szövetségek vezetői emlékeztetik a magyar kormányt és a társadalmat arra, hogy – több kisebb és részleges kiszervezés (pl. egyetemeken) után – a múlt év novemberében elindult a szakoktatók Kjt. alóli kiszervezésének folyamata, most pedig 6 teljes szakma munkavállalóit kívánják minél gyorsabban új jogszabályi környezetbe helyezni. E gyors törvényalkotási folyamat végrehajtásával, lényeges egyeztetések és a társadalmi konzultációs folyamatok lerövidítésével, illetve – a szakszervezeti szövetségek esetében – azok teljes mellőzésével!

Teszik ezt annak ellenére, hogy a Kjt. 6. § (1) értelmében e kérdések megvitatásának terepe a Közalkalmazottak Országos Munkaügyi Tanácsa (KOMT).

A SZEF, az ÉSZT, a LIGA Szakszervezetek, a MASZSZ és a MOSZ ezért egyrészt kezdeményezik a Kjt. tervezett módosítása kapcsán a közalkalmazotti érdekegyeztetés két hivatalos testületének, az OKÉT és a KOMT együttes ülésének összehívását, másrészt a parlament elnökének segítségét kérik azzal kapcsolatban, hogy a jelen törvénytervezet ne kerüljön tárgyalásra mindaddig, amíg a veszélyhelyzet megszüntetése kimondásra nem kerül és lehetőség nem nyílik a részletes és ütemezett társadalmi vita lefolytatására a Kjt. jövőjét illetően!

 

Csóti Csaba        dr. Kuti László   dr. Mészáros Melinda  Kordás László    Palkovics Imre

elnök                    elnök                    elnök                                    elnök                    elnök

s.k.                        sk.                          s.k.                                        s.k.                         s.k.

SZEF                      ÉSZT                      Liga Szakszervezetek    MASZSZ               MOSZ

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Meg kell tanulni közösségben gyakorolni demokratikus jogainkat

Karácsony Szilárd a SZEF oktatási programjának tananyag-fejlesztője, egyúttal talán legnépszerűbb előadónk. Hiteles Szakszervezeti aktivista, aki rengeteg tanáccsal igyekszik segíteni az őt megkereső tagokat. Nyilatkozatában a pedagógusok küzdelme kapcsán általában a

Elhunyt Kordás László

Megdöbbenéssel fogadtuk Kordás László harcostársunk halálhírét. A MASZSZ egykori elnökeként folyamatosan együttműködtünk és segítettük egymás munkáját, küzdelmét. Legközelebbi szövetségesünkként mindig vele vettük fel elsőként a kapcsolatot, vagy elsőként keresett minket.

Külügyi hírek

Beszámoló az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) Végrehajtó Bizottsága üléséről Brüsszel, 2022. december 6. Új ETUC főtitkár; felkészülés, jelölések a 2023. évi tisztújító ETUC kongresszusra; mesterséges intelligencia a munka világában; biztonságban

Aktuális EGSZB vélemények

Az EGSZB 2022. októberi Plenáris ülése által elfogadott érdekesebb vélemények Egy egzisztenciális fenyegetés közös kezelése: a szociális partnerek és a civil társadalom az ambiciózus éghajlat-politikai intézkedések végrehajtásáért ÁLLÁSFOGLALÁS Az EGSZB

Csorbuló sztrájkjogok, folytatódó oktatási akciók

Az Európai Szakszervezeti Szövetséghez (ETUC) fordultunk a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel együtt, és közös levélben tájékoztattuk a szövetséget a pedagógusok helyzetéről és a tanárok rendkívüli elbocsátását célzó kormányrendeletről. Bővebben a  HírKlikk