Brüsszelben ülésezett az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) Ifjúsági Bizottsága 2018. december 17-én. A tanácskozás főbb témái voltak: a vezetőség beszámolója az előző féléves időszak tevékenységeiről, “A szakszervezetek kapacitásának bővítése az ifjúsági foglalkoztatási programok megvalósításában való részvétel erősítése érdekében” címet viselő projekt összefoglaló kiadványának megjelenése, tájékoztató az új projekttervről, felkészülés az ETUC 2019 évi Kongresszusára, új szakpolitikai dokumentum elfogadása.
A tanácskozáson az ETUC tagszervezeteinek mintegy 35-40 fiatal képviselője vett részt, akik először tájékoztatást kaphattak a vezetőség előző fél éves tevékenységéről, majd a jövőre vonatkozó tájékoztatókat hallgathattak meg, illetve döntéseket hoztak szakpolitikai állásfoglalások ügyében is:
1. Lezárult “A szakszervezetek kapacitásának bővítése az ifjúsági foglalkoztatási programok megvalósításában való részvétel erősítése érdekében” címet viselő projekt, aminek záró kiadványát a bizottsági ülés napján hozta nyilvánosságra az ETUC mind nyomtatott, mind online formátumban angol nyelven. Online elérhető itt: https://www.etuc.org/en/publication/boosting-unions-participation-guarantee-quality-transitions-and-employment-young-people
2. Elnyertünk egy új pályázatot, ami 2019. januárjában indulhat és célja “A fiatalok bevonása a Szociális Jogok Európai Pillérének megvalósításába”. Speciális fókuszcsoportjai lesznek a projektnek a fiatalokon belül a nők és a bevándorlók csoportjai, akik még inkább kitettek a munkaerőpiac változásainak.
3. Megkezdődtek az ETUC 2019. évi Kongresszusának előkészületei. Az Ifjúsági Bizottság egy 10 fős – 5 nő és 5 férfi kollégából álló – szavazati jogú delegációt küldhet a Kongresszusra, amely 2019. május 21-25. között Bécsben kerül megrendezésre. A Kongresszust az Ifjúsági Bizottság elnökének lesz lehetősége megnyitni, illetve a fiatalok külön standdal jelenhetnek meg a Kongresszus kiállítóterében és természetesen hozzászólásaikkal, javaslataikkal alakíthatják a vita alakulását. Ezen felül pedig a Friedrich Ebert Alapítvány támogatásával egy különálló, a fiatalokat érintő témakörben megszervezésre kerülő konferencia terve is felmerült.
4. Elkezdődött “Az ifjúság jövője” címet viselő új stratégiai, ifjúságpolitikai dokumentum megvitatása, amely 3 fejezetre bontva vizsgálja a jövő kihívásait és az arra adandó szakszervezeti válaszokat. A főbb témakörök a következők: A munka jövője, A Szociális Európa jövője, A szakszervezetek jövője. A mintegy 30 oldalas tervezetet a vezetőség és az ehhez kapcsolódó Think Tank készítette elő és első körben már lehetősége volt véleményezni azt az Ifjúsági Bizottság tagjainak. A módosító javaslatok megvitatását követően új döntött az IB, hogy további vitára bocsátja a tervezetet 2019. januárjában, majd ezt követően a végleges javaslatról távszavazás formájában dönt, hogy az az ETUC Kongresszusra már rendelkezésre álljon és terjeszthető legyen.
5. Még lehet jelentkezni az IB következő Ifjúsági Képzési Hetére, ami 2019. január 29- február 1. között kerül megrendezésre Sesimbrában. Az ETUI-val együttműködésben megvalósuló rendezvény kiemelt témája lesz a 2019. évi Európai Parlamenti Választások és az ehhez kapcsolódó szakszervezeti akciók és állásfoglalások, valamint az ETUC Kongresszusra való felkészülés.
A következő bizottsági ülés várható időpontja: 2019. június 17.