EYE 2018

Az Európai Ifjúsági Esemény (EYE2018) 2018. június 1-2-án került megrendezésre az Európai Parlament strasbourgi székhelyén az Európai Ifjúsági Fórum és az Európai Parlament közös szervezésében. Ez a rendezvény mindig egyedülálló lehetőség a fiatal európaiak számára, hogy hallassák a hangjukat. A rendezvényen az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) Ifjúsági Bizottságának delegációja is képviseltette magát.

A rendezvény ideje alatt több mint 8000, Európa minden pontjáról érkező fiatalnak nyílt lehetősége, hogy:

  • Megfogalmazzák javaslataikat, ötleteiket Európa jövőjéről
  • Személyesen találkozzanak, beszélgessenek az európai döntéshozókkal
  • Érdekes fórumbeszélgetéseken, szemináriumokon, workshopokon vegyenek részt
  • Más aktív fiatalokkal ismerkedjenek meg az európai szolidaritás erősítése érdekében

2018 júliusában az esemény során megvitatott legkonkrétabb ötleteket tartalmazó jelentést az Európai Parlament valamennyi képviselőjének eljuttatják a főszervezők.

2018 őszén pedig egyes résztvevők lehetőséget kapnak, hogy bemutassák a jelentés legérdekesebb ötleteit számos parlamenti bizottságnak, majd visszajelzést kapnak az európai parlamenti képviselőktől.

Az ETUC Ifjúsági Bizottsága egy 13 fős delegációval vett részt az eseményen, ahol több saját programot is szerveztünk.

A Digitális Forradalom sátorban workshopot rendeztünk „Munkahelyek a digitalizáció és automatizáció világában” címmel. Az esemény arra igyekezett felhívni a figyelmet, hogy a technológiai fejlődés eredményeként bizonyos munkakörök eltűnnek, míg mások átalakulnak majd a jövőben. Ennek szemléltetésére egy puzzle játékot is készítettünk, ahol a résztvevőknek a jelenlegi és a jövőbeli munkakört kellett összepárosítaniuk. pl. pénztáros – pénztár automata, futár – drón csomagszállító stb.

A strasbourgi Európai Parlament épületében „Ifjúság-barát foglalkoztatáspolitikák a reflektorfényben” címmel fórumbeszélgetést tartottunk mintegy 70 fő részvételével, ahol a friss kiadványunkat, az Ifjúságbarát Indikátor című kutatás eredményeit mutattuk be és vitattuk meg Brando Benifei a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) Európai Parlamenti képviselője; Marianna Georgallis az Európai Bizottság Foglalkoztatás, szociális ügyek és társadalmi befogadás Főigazgatóság tisztviselője; Zuzana Vaneckova, az Európai Ifjúsági Fórum testületi tagja; illetve Nagy Viktória az ETUC Ifjúsági Bizottságának elnöke részvételével.

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Szakszervezeti tagdíjlevonásról a Klubrádióban

Csóti Csabát nyilatkozott a szakszervezeti tagdíjlevonást tiltó jogszabálymódosításról a Kluburádió Szolidaritás című műsorában. Meghallgatom a teljes Szolidarítás 2023. szeptember 27., szerdai c. műsorát.. Meghallgatom Csóti Csaba: Közalkalmazotti szakszervezetek helyzete c,

A SZEF tagszervezetei a Lakásmeneten

Küzdünk a közjó érdekében A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma mint a közszolgáltatásokban dolgozókat tömörítő szakszervezeti szövetség hosszú évek óta dolgozik együtt a lakhatásban érintett szervezetekkel, hogy megoldásokat találjanak az egyre mélyülő

Koreai delegációt fogadtunk

Koreai delegációt fogadott a SZEF küldöttsége, ahol az elmúlt 20 évben a tudatos szakszervezeti oktatással megerősített mozgalomról hallhattunk szaktársainktól. Hogyan tört ki az elnyomásból 20 éve a dél-koreai mozgalom? Hogyan

A lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásai

Beszámoló a Szolidáris Gazdaság Központ lakhatási válság műhely konferenciájáról 2023.09.20-21. Budapest A Szolidáris Gazdaság központ zártkörű műhely konferenciát tartott az Európában kialakult lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásairól. A szakszervezetek képviselői a