A kisebbségek és migráns munkavállalók jogai

Az esemény  célja a magyarországi etnikai kisebbségek és migránsok jogaira és munkakörülményeire vonatkozó magyar jogi szabályozás megismerése.

„A kisebbségek és migráns
munkavállalók
jogainak és munkakörülményeinek javítása”

című nemzeti szeminárium

2017. október 30-án a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) „ A kisebbségek és migráns munkavállalók jogainak és munkakörülményeinek javítása” címmel szemináriumot rendezett. A találkozó a „V4 és az EaP (Keleti Partnerség) Platform a Kisebbségek Jogainak Előmozdítása a Munkahelyeken és a Közösségekben” projekt keretein belül került megrendezésre, mely a Visegrádi Alap és a Holland Külügyminisztérium pénzügyi támogatásával jött létre. Az esemény legfőbb célja a magyarországi etnikai kisebbségek és migránsok jogaira és munkakörülményeire vonatkozó magyar jogi szabályozás megismerése.

A találkozón a szakszervezetek, etnikai kisebbségek, civil és más érdekelt szervezetek képviselői vettek részt, akik védik a munkavállalók emberi jogait, és erősítik a munkáltatók és a munkavállalók közötti kapcsolatot. A résztvevők esettanulmányokat vitattak meg, felmérték a szükségleteket, és megosztották egymással a bevált gyakorlati megoldásokat.

A viták után a résztvevők megismertették egymással a javaslataikat arra vonatkozóan, hogy miként lehet a nyilvánosság figyelmét felhívni a munkavállalói jogokra, és hogy hogyan lehet harcolni a munkahelyi diszkrimináció ellen az országra jellemző körülmények között.

Az ülést azok a szakértők vezették le, akik az EU tagországok bevált gyakorlati tapasztalatait fogják összegezni, és ajánlást készítenek majd hazánk és a keleti partnerség országai számára.

Budapest, 2017. október 30.

SZEF Sajtóiroda

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Tapasztalatok megosztása koreai barátainkkal

2026. augusztus 28-án, a koreai Local Administration Training Institute szervezésében Incshon város önkormányzata foglalkoztatottjainak szakszervezeti tisztségviselőit látta vendégül a SZEF. A találkozóra a koreai továbbképzési intézet szervezésében, az incshoni szakszervezeti

Öt konföderáció foglalkoztatáspolitikai javaslatai

Az öt magyar szakszervezeti konföderáció együttműködésének eredményeként 2026. augusztus 19-én az alábbi közös szakmai kezdeményezéseket juttattuk el a Szociális és Családügyi Minisztériumot (SZCSM) vezető miniszter részére: Javaslatok a 2022/2041/EU irányelv

VKF ülés, 2026. 08. 07.

2026. augusztus 7-én sor került a Versenyszféra és a Kormány Konzultációs Fóruma (VKF) ülésére, melyen meghívottként Csóti Csaba, a SZEF elnöke is részt vett. Az egyeztetés központi témája a nemzeti