MKKSZ kontra kormány

Július 27-én második alkalommal tárgyalt a belügyi tárca – azonban a kormány egyelőre nem tett ajánlatot, így nem haladtak előre az egyeztetések.

A sztrájk után július 27-én már második alkalommal tárgyalt a belügyi tárca az önkormányzati tisztviselők bérköveteléseiről a szakszervezetekkel, azonban a kormány egyelőre nem tett ajánlatot, így nem haladtak előre az egyeztetések.

Az önkormányzati tisztviselők és munkatársaik béremeléséért tavaly kettő, idén július 17-én pedig ismét országos kihatású sztrájkot – amelynek keretében ötezernél több tisztviselő és műszaki, gazdasági segítő, több mint 100 polgármesteri hivatalban két órára letette a munkát – szervező MKKSZ tárgyalódelegációja július 27-én folytathatta a 14-én megkezdett bértárgyalásokat.

A Magyar Köztósztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) adatai szerint a 900 hivatalban dolgozó 17 282 ember kilenc éve nem kapott semmilyen béremelést.

Pogácsás Tibor BM-államtitkár szerint a kormány érzékeli, hogy az önkormányzati dolgozók helyzetén javítani kell. A kabinet folytatni kívánja az egyeztetést, és a tárca képviselői remélik, hogy augusztus 24-ig, az első kormányülésig lehet eredményre jutni.

Végtelenül sajnáljuk, hogy a kormány a csütörtöki tárgyaláson nem tett javaslatot, reméljük legközelebb már azt tudjuk megvitatni. E nélkül a tárgyalás meddő, mert nincs mit egyeztetni – fogalmazott Boros Péterné, az MKKSZ elnöke.

A tárgyalás végén Boros Péterné úgy vélte, hogy a megoldásnak el kell érnie az átlagosan 48 ezer forintos nagyságrendű illetményalap mértékét, és garanciálisnak kell lennie minden dolgozóra nézve, előrébb kell lépni a kollektív szerződéses rendszer felé, és a követelések követelte a Közigazgatás napja törvénybe foglalását is.

Domokos László, 2017. július 28. péntek, 10:49 (napi.hu); Lepattantak a kormányról a közszolgák – Hogy lesz ebből béremelés? című írása alapján:

SZEF Sajtóiroda

 

Kapcsolódó írás:

Ha győznek a sztrájkolók, a miniszterek bére is ugrik

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ha_gyoznek_a_sztrajkolok_a_miniszterek_bere_is_ugrik.643902.html

A saját fizetésüket is alaposan felemelhetik a döntéshozók, ha eleget tesznek az alacsony bérük miatt sztrájkoló önkormányzati dolgozók követeléseinek. Az illetményalap 50 százalékos emelése a kormánytagok fizetését is megdobná, Orbán Viktor például 800 ezret nyerne a bérrendezésen – számolta ki a Blikk.

 

 

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Tisztes Munka Világnapja esemény

Nem csak az augusztusi életveszélyes kormányzati tervezet, hanem a közszolgáltatások ágazatait érintő évek óta tartó folyamatos átalakításnak nevezett rombolások, amelyek veszélyeztetik a biztonságos és színvonalas munkavégzést. Ezért Dr. Dudás Katalin

Szakszervezeti tagdíjlevonásról a Klubrádióban

Csóti Csabát nyilatkozott a szakszervezeti tagdíjlevonást tiltó jogszabálymódosításról a Kluburádió Szolidaritás című műsorában. Meghallgatom a teljes Szolidarítás 2023. szeptember 27., szerdai c. műsorát.. Meghallgatom Csóti Csaba: Közalkalmazotti szakszervezetek helyzete c,

A SZEF tagszervezetei a Lakásmeneten

Küzdünk a közjó érdekében A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma mint a közszolgáltatásokban dolgozókat tömörítő szakszervezeti szövetség hosszú évek óta dolgozik együtt a lakhatásban érintett szervezetekkel, hogy megoldásokat találjanak az egyre mélyülő

Koreai delegációt fogadtunk

Koreai delegációt fogadott a SZEF küldöttsége, ahol az elmúlt 20 évben a tudatos szakszervezeti oktatással megerősített mozgalomról hallhattunk szaktársainktól. Hogyan tört ki az elnyomásból 20 éve a dél-koreai mozgalom? Hogyan

A lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásai

Beszámoló a Szolidáris Gazdaság Központ lakhatási válság műhely konferenciájáról 2023.09.20-21. Budapest A Szolidáris Gazdaság központ zártkörű műhely konferenciát tartott az Európában kialakult lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásairól. A szakszervezetek képviselői a