Köszöntő a Bölcsődék Napjára 2017

Budapest, 2017. április 20.

Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete

 

Szűcs Viktória

elnök

részére

 

Tisztelt Elnök Asszony!

Kedves Viktória!

A Bölcsődék Napja alkalmából tisztelettel köszöntelek és egyben üdvözlöm a magyarországi bölcsődék valamennyi dolgozóját és a BDDSZ tagjait.

Idén április 21-én ünnepeljük az első magyarországi bölcsőde megnyitásának 165. évfordulóját, amely jól példázza, milyen nagy hagyományokra tekint vissza a bölcsődei kisgyermeknevelői hivatás.

Az elmúlt évtizedekben a BDDSZ nagyon komoly harcot folytatott azért, hogy a területen dolgozók ne csak erkölcsi, hanem anyagi megbecsülésben is részesüljenek, kereseteik növekedjenek, munkakörülményeik javuljanak.

Ez a küzdelem éppen egy éve egy sikeres ágazati sztrájk formájában csúcsosodott ki, melynek eredményeként a Szociális Ágazati Demonstrációs és Sztrájkbizottság keretében nagyobb nyomatékkal folytatódhattak a tárgyalások.

Részeredménynek tekinthető a területen az ágazati pótlék bevezetése, a felsőfokú végzettségűek besorolása a pedagógus életpálya alá, illetve a szakszervezeti konföderációk által aláírt minimálbér és garantált bérminimum megállapodás, amely révén 2018-tól nem lehet olyan munkavállaló Magyarországon, aki a létminimum alatti jövedelmet visz haza.

Ugyanakkor az ágazat problémái nem oldódtak meg, a bérhelyzet továbbra sem tükrözi azt a megbecsülést, amelyet a szavak szintjén minden kormányzat hangoztat, így a szakszervezetek harca még nem ért véget.

A Bölcsődék Napja alkalmából is szeretném kifejezni a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma szolidaritását és támogatását szakszervezetetek erőfeszítéseivel és bízom benne, hogy a jövőben nem csak az ünnepnapon, hanem a hétköznapokban is megkapja a magyar bölcsődék összessége azt a döntéshozói és fenntartói figyelmet, amit méltán megérdemel.

Baráti üdvözlettel:

 

Földiák András

SZEF elnök

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Szakszervezeti tagdíjlevonásról a Klubrádióban

Csóti Csabát nyilatkozott a szakszervezeti tagdíjlevonást tiltó jogszabálymódosításról a Kluburádió Szolidaritás című műsorában. Meghallgatom a teljes Szolidarítás 2023. szeptember 27., szerdai c. műsorát.. Meghallgatom Csóti Csaba: Közalkalmazotti szakszervezetek helyzete c,

A SZEF tagszervezetei a Lakásmeneten

Küzdünk a közjó érdekében A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma mint a közszolgáltatásokban dolgozókat tömörítő szakszervezeti szövetség hosszú évek óta dolgozik együtt a lakhatásban érintett szervezetekkel, hogy megoldásokat találjanak az egyre mélyülő

Koreai delegációt fogadtunk

Koreai delegációt fogadott a SZEF küldöttsége, ahol az elmúlt 20 évben a tudatos szakszervezeti oktatással megerősített mozgalomról hallhattunk szaktársainktól. Hogyan tört ki az elnyomásból 20 éve a dél-koreai mozgalom? Hogyan

A lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásai

Beszámoló a Szolidáris Gazdaság Központ lakhatási válság műhely konferenciájáról 2023.09.20-21. Budapest A Szolidáris Gazdaság központ zártkörű műhely konferenciát tartott az Európában kialakult lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásairól. A szakszervezetek képviselői a