Megsemmisült bértáblák

Hol van a 9 milliárd forint? A kompenzáció nem munkáért járó juttatás volt a kormány szerint.

 

 

 

 

 

 

 

Megsemmisült bértáblák

 

A nagyobb közérdeklődésre, visszakereshetőségre való tekintettel a január 24-i lapszemlén túl alább, itt, a honlapunkon is közreadjuk az OKÉT legutóbbi üléséről olvashatóakat.

 

 

Az OKÉT Munkavállalói Oldalának (MVO) ügyvivője Fehér József volt, az Önkormányzati Oldalt Sándor Zsuzsanna képviselte az OKÉT 2017 január 18-án a Nemzetgazdasági Minisztérium Szemere utcai épületében tartott ülésen, amely 10,00 és 12,10 h között zajlott.

 

Napirenden

 

Három napirendet tárgyaltak: 1. tájékoztatót a 2017. évi minimálbér és garantált bérminimum emelés költségvetési szférában történő finanszírozásáról; 2. konzultáció volt a közszférában működő kompenzációs rendszer kivezetési lehetőségeiről és harmadik napirendi pontként javaslatot fogalmaztak meg az OKÉT 2017. I. félévi munkatervére.

 

Felhatalmazottság, értékelés

 

Mivel az elmúlt öt évben a tárgyalási mandátummal felhatalmazott miniszterek – Varga Mihály és Lázár János – is csak egy-egy alkalommal jelentek meg az ülésen, így a közszolgálatokra vonatkozó döntéseket az OKÉT plénumán résztvevő államtitkárok is csak külső szemlélőként tudják kezelni.

Érdemi és folyamatos érdekegyeztetés helyett egyirányú és rendre utólagos ismertetés, tájékoztatás és tudomásul vétel, majd hiba- és problémaleltárak készítése zajlik.

Mindebből talán kitörést hozhat, hogy az MVO erőteljes fellépésére 2017-ben gyakoribbak lehetnek az OKÉT ülései és elképzelhető, hogy munka- és ülésterv születik, amely végre kiszámíthatóvá, tervezhetővé és hatékonyabbá teheti az itt folyó munkát.

 

A bérek finanszírozásáról

 

Dr. Adorján Richard költségvetésért felelős helyettes államtitkár szavaiból kiderült, hogy a váratlan politikai döntés, a minimálbér emelés végrehajtására nem tudtak felkészülni. Tájékoztatása szerint eltérő tartalmú intézkedések szükségesek – és várhatóak – a központi költségvetési szervek, az önkormányzatok, és a nem állami humánszolgáltatók, valamint a köztulajdonban lévő gazdasági társaságok (állami, önkormányzati vállalatok) esetén.

Kérdésként fogalmazódott meg a napirend kapcsán, hogy hol található a napi kommunikációban beígért 9 milliárd forint; mi történik az állami tisztviselők cafeteria juttatásának nettó értékével; mi a polgármesteri fizetések fedezete; miként valósul meg az önkormányzati köztisztviselők bérfejlesztése.

 

A kompenzáció kivezetéséről

 

A kormány álláspontja szerint a kompenzáció nem munkáért járó juttatás volt. Fehér József kifejtette: a kompenzációt az adójogszabályok változása kényszerítette ki – és az MVO azért harcolta ki –, mert az lett volna alkotmányellenes, ha a dolgozók bére egy kormányzati döntés nyomán nominális értékben csökken. Simon Attila István, munkaerőpiacért és képzésért felelős helyettes államtitkár ellenvetésére Fehér József összefoglalója: 30 napon belül kapjunk egy kormány által kért alkotmányjogi állásfoglalást a kompenzáció és az eredeti munkabér viszonyáról.

 

Munkaterv

 

Fehér József és Simon Attila István többfordulós párbeszédében világossá vált, lehetséges, hogy az OKÉT akár havonta ülésezzen.

Simon  Attila István elismerte, hogy a minimálbér bevezetési gondjai miatt ezen az ülésen sem sikerült tárgyalni a többséget érintő problémát, a bértáblák összeomlását, a magasabb képzettséggel és jelentősebb szakmai tapasztalattal bírók munkájának drasztikus leértékelődését.

Fehér József véleménye szerint e félévben tárgyalni kell a semmiféle bérintézkedéssel nem érintett közszolgálati munkavállalók – kiemelten az önkormányzati köztisztviselők és a kormánytisztviselők – bérhelyzetéről. Átfogóan át kell tekinteni a közszolgáltatások, az itteni foglalkoztatás és létszám helyzetét, a terület munkajogi szabályozását. Tárgyalni kell továbbá a 2018-as költségvetés közszolgáltatást érintő tervszámait is. (Lásd bővebben honlapunkon: OKÉT munkaterv, 2017. jan. 24-én kitéve – Szerk.)

Boros Péterné, az MKKSZ elnökasszonya felhívta még a figyelmet a 13. havi bérre, a rekreációs szabadságra, a túlmunka tényleges kifizetésére.

 

 

Boros Péterné összefoglalója alapján készítette: SZEF Sajtóiroda

 

 

(Az OKÉT 2017 január 18-i üléséről készült teljesebb tájékoztatót, az MKKSZ Hírlevelét alábbi csatolmányunkban változtatás nélkül olvashatják.)

 

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Van egy csapatunk!

2020-ban, amikor belevágtunk az oktatási programunk fejlesztésébe, az egyik célunk az volt, hogy évek múltán a program résztvevőiből kerüljenek ki az oktatóink. 2026-ra elértük, hogy közel megduplázódott képzőink száma, akik

Beszámoló a Compass projekt nemzetközi szemináriumáról

A Compass projekt keretében megszervezett nemzetközi szemináriumra 2026. június 29-30. között került sor Brüsszelben. A kétnapos rendezvény központi témája a szakszervezeti képviselők politikai tudatosságának és demokratikus készségeinek megerősítése volt a

Ősszel ismét indul az alapszintű oktatásunk

Eleged van abból, hogy a munkahelyi problémákra sosem születik valódi megoldás? Úgy érzed, hiába van igazatok, a vezetés nem hallgat meg titeket? A SZEF őszi alapszintű képzésén nem száraz jogszabályokat

Visegrádi partnerség – KOZ SR Kongresszus

2026. június 25-én, eleget téve V4 partnerünk, a Szlovák Köztársaság Szakszervezeteinek Szövetsége (KOZ SR) kérésének, Csóti Csaba SZEF elnök és Szűcs Viktória, a SZEF nemzetközi ügyekért felelős alelnöke részt vett

Fókuszban a fiatal munkavállalók munka-magánélet egyensúlya

Beszámoló az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) Ifjúsági Bizottsági üléséről és tapasztalat cseréjéről Június 16-17. között tartotta tisztségviselő-választó ülését és projekt szemináriumát az ESZSZ Ifjúsági Bizottsága Brüsszelben. A leköszönő elnökség és