Keresés
Close this search box.

A KKDSZ bérharca

Az ígéret-számonkérés a nyilvánosság (és egy demonstráció!) erejével még a kormányzatot is megmozgatja…

 

 

 

 

 

 

 

A KKDSZ bérharca

 

A kulturális területen dolgozók problémáinak kezelésében a nyilvánosság ereje a legerősebb nyomásgyakorló eszköz.

A 2017. január 10-e utáni sajtókampány, melyben hangot adtunk felháborodásunk amiatt, hogy a kulturális államtitkárság és a Balog Zoltán, az EMMI minisztere, mint munkáltató, már a saját, fél évvel korábbi ígéretét sem tartja be a munkavállalóknak, érzékelhetően erős üzenet volt a minisztérium számára. Mindezt felerősítette a bérpótlék-helyzettől függetlenül is megrendezésre kerülő január 21-ei demonstráció, melynek ereje az ott megjelent 14 támogató szervezet jelenlétéből is fakadt. (Erről a SZEF honlapján is olvashattak / 20-ai és 21-ei közzététellel/ és „Lapszemlében” is /23-án, 24-én/ beszámoltunk róla.- Szerk.)

A demonstrációt megelőző napon az Inforádióban fogalmazhattuk meg célkitűzéseinket, amit a csatolt mellékletben hallgathattok meg.

A demonstrációt követően számos beszámoló jelent meg, amiből az RTL Klub aznap esti Híradójának tudósítását emeljük ki:

http://rtl.hu/rtlklub/hirek/nincs-hiruk-a-beremelesrol

Az elmúlt hét eseményeink újságírói kérdésre adott értékelése a Klubrádióban hangzott el 2017. január 26-án este, az Esti gyors című műsorban, mely az alábbi linken hallgatható meg: http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20170126-182852.mp3 (03.13 – 08.48.)

Végül néhány további tudósítás az elmúlt hét bérpolitikai és demonstrációs eseményeiről az országos lapokból:

InfoRádió:
http://kkdsz.hu/wp-content/uploads/2017/01/170120BEL1_1200_DemonstralaKKDSZ_elnokHZS.mp3

http://168ora.hu/kikoveteltek-beigert-berpotlekot-kulturalis-kozalkalmazottak/

http://mno.hu/grund/februarban-mar-berpotlek-jar-a-kulturalis-dolgozoknak-1382721

http://magyaridok.hu/belfold/tuntettek-kozmuvelodesi-dolgozok-1346824/

Dobrovits Orsolya

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEF felsőszintű oktatás

A SZEF oktatási programjában másodszor került megszervezésre a felsőszintű szakszervezeti aktivista képzés. A 2025. április 29-30-án megtartott kétnapos eseményre a szakszervezeti mozgalom mellett elkötelezett szakértők, valamint SZEF tisztségviselők bevonásával került

Együtt ünnepeltük a munkásokat 2025-ben is

2025-ben ismét a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel közösen ünnepeltünk május 1-jén a Városligetben. Az ünnep délelőtt a városligeti emlékkőnél indult, ahol több tucat résztvevő szervezeti zászlók gyűrűjében hallgathatta meg Zlati Róbertnek

Csóti Csaba az ATV Start című műsorában

Az ATV Start vendége volt 2025. május elsején Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elnöke. A felvetett témák között szerepelt szakszervezeti tagsággal kapcsolatos kérdés, a szakszervezetek fontossága és jelenlegi helyzete,