Az OKÉT működése

Elégedetlenségünk. Álláspontok. OKÉT novemberben?

 

 

 

 

 

 

Az OKÉT működése

 

Elégedetlenségünknek fóruma lesz hamarosan az OKÉT. Az eddigi történések fő irányáról és az ezután várhatóakról tájékoztatunk.

 

 

 

A SZEF szervezetei folyamatosan elégedetlenek az OKÉT működésével. Mint hangoztatjuk nincs érdemi egyeztetés, nem megfelelő szintű a kormányzati képviselet, elfogadhatatlan a tárgyalások időzítése, vagy túl korai, vagy idő/esemény utáni.

A kormányzati vélemény szerint a szakszervezetek ellehetetlenítik az érdemi működést, napirend előtti felszólalásaikkal és ágazati, sőt munkahelyi szintű problémák OKÉT-on történő szerepeltetésével akadályozzák a fórum működését.

Az önkormányzatok, részben spontán bojkottal, részben szerepük és hatáskörük csökkenése miatt érdektelenséget mutatnak a tárgyalások iránt.

Tavaly – az OKÉT történetében először – részt vett a plenáris ülésen Varga Mihály és ott elfogadta azt az indítványt, hogy évente egyszer kerüljön sor miniszteri szintű egyeztetésre.

A fentiek alapján kezdeményeztük az OKÉT Munkavállalói Oldal összehívását ill. hogy tegyen javaslatot a plenáris tárgyalás miniszteri szintű egyeztetésére. (Honlapunkon az ezzel kapcsolatos Varga-Cseresnyés levélváltás olvasható  2016. nov. 07-ei dátumnál – http://www.szef.hu/hirek/1107/2) Ennek a miniszteri szintű egyeztetésnek négy  témája lehetne. Fő téma: a közszolgálati munkajogi szabályozás rendszerének áttekintése, az életpályatörvények és a jogállási törvények kapcsolatrendszere. 2. téma: A közszolgálati foglalkoztatás és kereset politika alakulása. Ennek keretében a létszám viszonyok, a közszolgálati foglalkoztatottak létszám számítása, közfoglalkoztatás megjelenése a munkahelyeken, bérkompenzáció jövője. 3. téma: önállóan a 2017 évi bérminimum a közszolgálat nézőpontjából. 4. téma: a cafetéria szabályozás a közszolgálatban. Ebbe a körbe tartozik a közszolgálati szociálpolitika és az üdültetés is.

Remélhető, hogy még az idén novemberben sor kerül Varga Mihály miniszter úr OKÉT ülésre történő látogatására – és ott érdemi egyeztetést tudunk folytatni mindannyiunk érdekét szolgálva.

Fehér József

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Bérkorrekciót követeltek a szociális ágazatban dolgozók

2026. szeptember 18-án tüntetést szervezett tagszervezetünk, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD) Budapesten, azonnali, 25%-os bérkorrekciót követelve a szociális ágazat munkavállalói számára. A felhívásra szövetségünk öt további tagszervezete is csatlakozott,

Megjelent a friss bértranszparencia-kutatásunk

Megjelent a Friedrich Ebert Stiftung (FES), az IDEA Intézet és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) közös, átfogó kutatását összegző kiadvány, „Miért fontos a nemek közötti bértranszparencia?” címmel. A jelentés egy

Tapasztalatok megosztása koreai barátainkkal

2026. augusztus 28-án, a koreai Local Administration Training Institute szervezésében Incshon város önkormányzata foglalkoztatottjainak szakszervezeti tisztségviselőit látta vendégül a SZEF. A találkozóra a koreai továbbképzési intézet szervezésében, az incshoni szakszervezeti