Gyászol mindenki, aki átérzi, mit ér a szabadság.
Október
Az aszfalton látod.
Amint az esőcsepp ráhullik, koppan, majd
apró szemekre szóródik, felpattan és felszikrázik,
ahogyan a tüzijátékban a petárda robban
és csillogva visszahullik.
A járdán hallod.
Amint cipőd vasa ráverődik, s felváltva
kip-kopp – váltja egymást a jobb s bal láb kopogása,
mikor elmegy a bolt előtt,
s járását megismered.
Gyomrodban érzed.
Mikor szemed az éhségtől koppan és betérni nincs idő,
vagy munka és fizetség híján a gyengeségtől
nincs a testben életerő,
mert szegény vagy.
Bőrzekéd fémcsatja.
Amint leveted és ledobod, mert este már fáradt vagy.
Hajtottál a munkádért, a napi betevődért,
mert szavadért elbocsátottak.
Meddig nincs mit vesztened?
A töltény,
amint a hüvely szóródik a tárból, s hallod hangját.
Ahogyan az elhajított gránát lehull az úttestre,
s aki eldobta, behúzza fejét,
hogy robbanását ne hallja.
A bot a járdán,
amint a robbanástól sérült vak veterán
végigmegy az utcán és kéreget.
Arca nem rezdül, lelke kiürült, szívében már nincs félelem.
Csak befelé sír.
Koppan…..
Az eső. Sír egy ország.
Gyászol mindenki, aki átérzi,
mit ér a szabadság.
Zuhogj, sírj, emlékezz….
