Keresés
Close this search box.

NEM EZT ÍGÉRTE A KORMÁNY!

Ülésezett a KÖZSZOLGÁLATI ÉRDEKEGYEZTETŐ FÓRUM

Március 2-án a Parlament 11. termében dr. Latorcai Csaba helyettes államtitkár elnökletével ülésezett a KÉF, amely most ismételten arra tett kísérletet, hogy behozza a valamikor egységesnek ígért közszolgálati életpálya modell kidolgozásában kialakult késedelmet. Az ülésre a szakszervezetek kezdeményezése nyomán került sor.

Az eredeti tervektől eltérően a munkában nem vett részt Lázár János miniszter úr, az általa jegyzett napirendeket Kovács Zoltán államtitkár ismertette. Megismétlődött a KÉF január 14-i ülésén már előfordult eset; Lázár János a Kormány ülése miatt akadályozva maradt távol. Ráadásul a törvényjavaslat szövegét a tárca az ülés előtt alig negyven órával küldte meg véleményezésre a szakszervezeteknek.

Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség Területi Közigazgatásért Felelős Államtitkára Lázár Jánost helyettesítve a január 14-i KÉF ülésen beszámolt arról, hogy a koncepciót a Kormány megtárgyalta és az előterjesztésben olvasható végrehajtási ütemezést elfogadta. Most arról tájékoztatott, hogy a törvényjavaslat csak előkészítő anyag, a Kormány nem tárgyalta, az nem tükrözi a kormány álláspontját.

A jelenleg tehát  Állami Tisztviselő Kar-nak nevezett foglalkoztatási csoportot lefedő törvényjavaslat részletes tárgyalására nem kerülhetett sor; a szakszervezetek felkészülési időt, írásos véleményezési lehetőséget, valamint szakértői konzultációt igényeltek.

Az előterjesztés csupán a járási hivatalokban dolgozó, eddig kormánytisztviselőknek nevezett, összesen 16 ezer főnyi állami tisztviselőre vonatkozna és számukra – tíz százalékos létszámleépítés mellett – harminc százalékos átlagos béremelést helyez kilátásba. Ennek fedezeti igénye 11 milliárd forint. Az elhangzottakból valószínűvé vált, hogy a kormányhivatalok megyei szintén 2017.01.01-től, míg a központi szint munkavállalóinak jogállásváltozása-, és keresetnövelése csak 2018-ban alakul ki.

A törvényjavaslat szövegéből egyértelműen bebizonyosodott, hogy az állam többszöri ígérete, és meghozott, majd megsemmisített jogszabályok ellenére közel 80 ezer kormánytisztviselőnek, és köztisztviselőnek 2016-ban nem ad béremelést, és nem rendezi jogállásukat.

Fehér József a Munkavállalói Oldal (MVO) ügyvivője, és Agg Géza a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének Elnöke tiltakozásul felidézték az egységes közszolgálati életpálya megalkotása érdekében végzett eddigi közös munkát;

Eredetileg Dr. Bakondi György miniszteri biztossal kezdték meg a tárgyalásokat 2014- július 10-én. Szakértői egyeztetések, kormányhatározat követte egymást; a KÉF és az OKÉT ülésein folytak az egyeztetések, majd 2015 márciusában Lázár János(http://www.mkksz.org.hu/index.php/hirek-ujdonsagok/392-a-kormany-bepotolta-az-elmaradt-erdekegyeztetest ), és később Varga Mihály miniszter is elkötelezte magát ( http://www.mkksz.org.hu/index.php/hirek-ujdonsagok/412-mkksz-oket-ii-hirlevel )  aközszolgálati életpálya modell kialakításatörvénybe foglalása és legkésőbb 2016. június 1 -től történő bevezetése mellett. Varga Mihály személyesen jelentette be, hogy a rendezés költségfedezeteként a 2016-os költségvetésben 38 milliárd forint rendelkezésre áll.

Boros Péterné az MKKSZ főtitkára ismételten határozottan igényelte, hogy a közigazgatási béremelés 2016. július 1-étől az önkormányzati hivatalokban dolgozó köztisztviselőkre is vonatkozzon. Az MKKSZ álláspontja szerint a magyar közigazgatás egységes, amelynek igen fontos részét adják az önkormányzati munkavállalók, akiknek közel 60 %-a 8 év óta egyetlen fillér béremelést sem kapott. Felhívta a kormány figyelmét arra, hogy béremelésük elmaradásáról szóló híresztelések miatt igen komoly feszültség van ebben a körben, és az elégedetlenségüknek joggal sokan hangot is adnak.

A Kormány március 2-án előterjesztett javaslata alapján megállapítható, hogy 2008 óta csakis megszorításokkal, létszámcsökkentéssel, a bérrendezés elmaradásával sújtotta a közszolgálati tisztviselőket, s eredeti elkötelezettségeit visszavonva most csupán minden 7. munkavállalónak ígérnek július 1-étől béremelést. Minden elemében rendezetlen maradna a 60 ezer kormánytisztviselő és mintegy 37 ezer önkormányzati köztisztviselő helyzete.

Mindezen kormányzati tervek ismeretében megtévesztő az, hogy a március 2-i KÉF ülésről a közmédia azt a hírt tette közzé, hogy a „Kormány 2016. július 1-től 30%-os béremelést biztosít a közigazgatásban dolgozók részére”.

A Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum Munkavállalói oldalát alkotó szakszervezetek nevében követeljük a közszolgálati tisztviselők teljes körére – a  betervezett 38 Md Ft-ból – a 30 %-os béremelést 2016. július 1-től!

Budapest, 2016. március 4.

Boros Péterné 

az MKKSZ Főtitkára

A hírlevélhez katt ide

Forrás: www.mkksz.org.hu 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEF felsőszintű oktatás

A SZEF oktatási programjában másodszor került megszervezésre a felsőszintű szakszervezeti aktivista képzés. A 2025. április 29-30-án megtartott kétnapos eseményre a szakszervezeti mozgalom mellett elkötelezett szakértők, valamint SZEF tisztségviselők bevonásával került

Együtt ünnepeltük a munkásokat 2025-ben is

2025-ben ismét a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel közösen ünnepeltünk május 1-jén a Városligetben. Az ünnep délelőtt a városligeti emlékkőnél indult, ahol több tucat résztvevő szervezeti zászlók gyűrűjében hallgathatta meg Zlati Róbertnek

Csóti Csaba az ATV Start című műsorában

Az ATV Start vendége volt 2025. május elsején Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elnöke. A felvetett témák között szerepelt szakszervezeti tagsággal kapcsolatos kérdés, a szakszervezetek fontossága és jelenlegi helyzete,