Megroppant a nemzet egészsége

Sajtóközlemény a SZEF Akadémia harmadik rendezvényéről

Megroppant a nemzet egészsége – akár ezt a címet is kaphatta volna a SZEF Akadémia rendezvénye, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy milyen nehéz helyzetben van a magyar egészségügy.

“A megfelelő színvonalú, teljeskörű egészségügyi ellátáshoz mindenkinek ingyenesen kell hozzáférést biztosítani.”

“Az egészségügyet nem lehet a piacképes kereslethez igazítani.”

“A dolgozók elvándorlását csak jelentős béremeléssel lehetne megállítani.”

“A magyar állam nem látja el megfelelően finanszírozói szerepét. Az egészségügy csak maradékelven részesül a központi költségvetésből.”

“A foglalkoztatási szint és az egésszégügyi hozzájárulás alacsony mértéke negatívan befolyásolja a TB kassza alakulását.”

“Az OEP beolvasztásának terve veszélyezteti a napi működést. A lassú döntési folyamatok betegek életébe kerülhetnek.”

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok hangzottak el “A nemzet egészsége” címmel január 30-án szombaton immár harmadik alkalommal megrendezett SZEF Akadémián a Kossuth Klubban, ahol előadást tartott Németh György közgazdász – szociológus, Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, Dr. Weltner János klinikai főorvos, valamint Molnár Márk közgazdász, akik hangsúlyozták a civil felügyelet és a minőségellenőrzés fontosságát is.

A korreferátumokat a Dr. Csernus Éva népegészségügyi szakértő, Toma Lajos a MÖSZ elnöke, illetve Dr. Hankó Zoltán a Gyógyszerészeti Kamara elnöke tartották.

A részletes előadásanyagok és a rendezvényről készült videofelvétel megtalálható lesz a www.szefakademia.hu honlapon.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Lakhatás és szakszervezetek konferencia

2023. május 12-én a Szolidáris Gazdasági Központ és a Friedrich Ebert Alapítvány szervezésében került sor a Szakszervezetek a megfizethető és fenntartható lakhatásért című konferenciára, ahol hazai, osztrák, német szakszervezetek és

Podcast a százegyes szobából

Fontosak-e a szakszervezetek a dolgozóknak? Szerintünk nagyon is. Erről és néhány tévhitről beszélgetett a Dvorácskó Balázs a SZEF szervezési titkára és Illés István a MOMSZ elnöke a Podcast a százegyes

A SZEF XXII. Kongresszusa

A SZEF XXII. Kongresszusa 2023. május 13-án elfogadta a 2022. évi pénzügyi beszámolót és a SZEF Szövetségi Tanácsa által beterjesztett 2022. évi szakmai beszámolót, majd elfogadta a 2023. évi költségvetési