Válasz az EMMI közleményére

A KKDSZ válaszlevele

Emberi Erőforrás Minisztériuma
Kultúráért Felelős Államtitkársága

Budapest                   
Szalay u. 10.
1054

Tárgy: válasz a KKDSZ demonstrációjának EMMI közleményére      Ikt.sz:46/2016

Tisztelt Államtitkárság!
Tisztelt Kultúráért Felelős Államtitkár Úr!
Tisztelt Kultúráért Felelős Helyettes Államtitkár Asszony!

 

Köszönettel vettük, hogy a 2016. január 20-én, a Kultúra Napja alkalmából megtartott akciónkat követően átvették a KKDSZ petícióját.

Az alábbiakban szeretnénk reagálni, az Önök által, az átvételt követően, közzétett – petíciónkra adott – nyilvános közleményükre.

Bár az elmúlt évben átadott – hasonló tartalmú – petíciónkra akkor választ nem kaptunk, tudjuk, hogy Önök ismerik az ágazatunk bérproblémáit, s a hivatalos egyeztetések alkalmával ezt egyetértésükkel ki is fejezték.

Mindig is képviseltük, és természetesen fontosnak tartjuk azoknak a kollégáinknak a bérhelyzetét is, akik nem a közalkalmazotti törvény, hanem a Munka Törvénykönyve hatálya alá esnek, hiszen számosan tagjai szakszervezetünknek is. Az olyan állami és önkormányzati fenntartású kulturális intézmények mellett működő civil alapítványok, egyesületek és magántulajdonú gazdasági társaságok munkatársainak fizetését is képviseljük, ahol fenntartanak kulturális intézményeket. Ugyanígy képviseljük a kulturális közhasznú munkatársainkat is. Ugyanis az, hogy a közalkalmazotti bértábla hogyan alakul, minden kulturális területen dolgozó számára – gondolunk itt pl. azokra a pedagógusokra, akik nem állami fenntartású intézmények dolgozói – mintaértékű és kiindulási alap.

Az eddig tapasztaltak alapján meg kellett állapítanunk, hogy párbeszédünk alkalmával Önök nem rendelkeztek valódi felhatalmazással a kormány részéről ahhoz, hogy a területünkön dolgozók súlyos bérproblémái azonnali megoldást kapjanak.

Az Önök nyilatkozatában említett konkrét megoldási javaslatot eddig nem bocsájtották rendelkezésünkre.

Az, hogy a kulturális bérrendezés ügye a felszínen jelentkező tünetnél egy sokkal összetettebb kérdéskör, már a 2015. évi tavaszi Kulturális Ágazati Érdekegyeztető Tanács ülése alkalmával is egyetértettünk.

A kultúráért felelős helyettes államtitkár asszony jelen nyilatkozatában elhangzottakat már 2015. július 9-én, a Nemzetgazdasági Minisztériumban, az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) ülése alkalmával – ahol Varga Mihály miniszter úr is jelen volt – elmondta. Azóta eltelt már több mint fél év.

Megértésük számos munkatársunk kenyérgondján azóta sem segített.

A 2015. decemberi Kulturális Ágazati Érdekegyeztető Tanács ülése alkalmával államtitkár úr – kérésünkre – ígéretet tett arra, hogy 2016. januárban a reprezentatív szakszervezetekkel konkrét tárgyalásokat folytat, de a mai napig nem tűzte ki az egyeztetés időpontját és nem kaptuk meg az előterjesztést sem.

Úgy gondoljuk, hogy a munkatársainknak a valódi keresetnövekedést minimum 50% bértábla emelése jelentené.

Ezért erről a követelésünkről és az azonnali bevezetésének megvalósításától továbbra sem tudunk eltekinteni.

Várjuk, hogy a bérrendezéssel kapcsolatos előterjesztést elküldjék nekünk, s az erről szóló egyeztetésre meghívásukat mielőbb megkapjuk, hiszen lassan tíz éve jeleztük munkatársaink bérhelyzetének tarthatatlanságát.

Budapest, 2016-01-21

Üdvözlettel:

Papp Katalin

mb. elnök

Tájékoztatásul kapja:

Varga Mihály, NGM miniszter úr
Balog Zoltán, EMMI miniszter úr
Hoppál Péter, kultúráért felelős államtitkár úr
Závogyán Magdolna, kultúráért felelős helyettes államtitkár asszony

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

ILO 100 – és egy holnapi határidő

Dr. Agg Géza Magyarország ILO tagságának centenáriumára Az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) az első világháború befejezése után a szakszervezetek sürgetésére a versailles-i békeszerződés XIII. fejezetében lefektetett elvek alapján 1919. június

A SZEF elnöke az EVDSZ vendége volt

2022. augusztus 27-én Csóti Csaba, a SZEF elnöke az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (EVDSZ) vendége volt az EVDSZ családi napján. A kötelen beszélgetések során az EVDSZ egyes vezető tisztségviselőivel elsősorban a

A SZEF a 10. Lakásmeneten.

A SZEF és egyes tagszervezeteinek (SZTDSZ, SZÁD, KKDSZ) aktivistái részt vettek a 10. Lakásmenten, követelve az igazságosabb lakáspolitikát! Az eseményről a Mérce hasábjain a következő cikkekben olvashatunk: „Üres házak mindenhol,

A NYUSZET nyílt levele a Miniszterelnöknek

A NYUSZET szeptember 25-én nyílt levelet intézett az Idősek Tanácsa elnökéhez, Orbán Viktor miniszterelnökhöz. A szervezet — melynek tagja a SZEF Nyugdíjas Választmánya is — ebben a válságos, régen nem