Keresés
Close this search box.

Külügy: lezárult a szabadkereskedelmi egyezményről tartott érdemi vita a szakszervezetekkel

A tervezett transzatlanti szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP) jelenlegi állásáról a szakszervezetek képviselőivel folytatott tárgyalás érdemi vitát követően lezárult – jelentette be kedden Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminiszt

Budapest, 2016. január 19., kedd  (MTI) – A tervezett transzatlanti szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP) jelenlegi állásáról a szakszervezetek képviselőivel folytatott tárgyalás érdemi vitát követően lezárult – jelentette be kedden Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára, miután a Gazdasági és Társadalmi Tanács munkavállalói oldalának tagjaival egyeztetett. 

Földiák András a tanács képviselője és a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SzEF) elnöke kiemelte: a szakszervezetek támogatják a kormány álláspontját a TTIP ügyében. 

A TTIP két esetben, a genetikailag módosított szervezetek (GMO) mentesség megőrzése, valamint a befektető és a fogadó állam közötti vitarendezési mechanizmus (ISDS) kérdésében érinti a magyar szuverenitást – idézte fel az államtitkár. Leszögezte, a magyar kormány elkötelezett a GMO mentesség megőrzése mellett.    

A vitarendezési mechanizmusról szólva azt emelte ki, hogy a magyar álláspont szerint  a tárgyalásokban részt vevő minden európai ország az OECD tagországaként rendelkezik független bíróságokkal, és alkalmas a nemzetközi viták elbírálására. Az Egyesült Államok azonban továbbra is kitart amellett, hogy választott nemzetközi bíróságoknak kell igazságot szolgáltatni. Mikola István hangsúlyozta: “viták még vannak, de a pozíciónk jó”.

Forrás: MTI

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEF Nőnap 2024-ben is!

Nemcsak a virágok hervadnak – a gyermekvédelmi rendszer is!   Időpont: 2024. március 8. (péntek) 10:00 óra Helyszín: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (13. kerület, Visegrádi utca 49.) Felszólalók: Csóti Csaba

Találkozó a belga nagykövettel

2024. február 15-én civil szervezetek és szakszervezetek képviselői lehetőséget kaptak arra, hogy találkozzanak Jeroen Vergeylen budapesti belga nagykövettel, aki az Európai Tanács soros elnökségét betöltő Belgium célkitűzéseiről beszélt. A belga

Megemlékeztünk Somogyi Béláról

2024. február 16-án újból megemlékeztünk a becstelenül meggyilkolt Somogyi Béláról és Bacsó Béláról. Idén először 3 helyszínen, köztük egy városi sétával egybekötve igyekeztünk minél többet megtudni a korról és Józsefváros

A FERPA VB üléséről jelentjük

Jelentés a FERPA végrehajtó bizottság 2024 februári üléséről A FERPA (Nyugdíjasok és Idősek Európai Föderációja) Végrehajtó Bizottsága 2024 február 21-22-én tartotta meg soros ülését Brüsszelben, Hubert SCHWIND elnök vezetésével, Agostino