A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (KSZSZ) Szövetségi Tanácsülést tartott

A KSZSZ 2015. október 30-31-én kihelyezett Szövetségi Tanácsülést tartott Esztergomban.

A KSZSZ 2015. október 30-31-én kihelyezett Szövetségi Tanácsülést tartott Esztergomban, melynek napirendjén az alábbi pontok szerepeltek:

  1. Döntés az ÜDOSZ társult tagsági kérelméről
  2. A SZEF XI. Kongresszusán elfogadott Programjából adódó fontosabb feladatok
    Meghívott: Földiák András, a SZEF új elnöke
  3. A KSZSZ Alapszabály módosításának megvitatása
  4. A Szövetségi Tanács tagjainak tájékoztatója
  5. Egyebek

A jó hangulatú ülésen a Tanácstagok döntést hoztak az ÜDOSZ felvételi kérelméről és a közelgő kongresszus elé terjesztendő alapszabály tervezetről. A Szakszervezetek Együttműködés Fóruma közel jövőbeni tervei, feladatai mellett a nemzetközi és hazai szakszervezeti életre is kitekintést nyújtó előadást hallgattak meg Földiák Andrástól, a SZEF elnökétől, amit kötetlen eszmecsere követett.

Az Esztergomi Keresztény Múzeum megtekintése jól szolgálta a résztvevők szellemi és lelki felfrissülését.

A második napon került sor a Tanács tagjainak tájékoztatójára saját tagszervezetük helyzetével kapcsolatban. A sok nehézség és probléma mellett elhangoztak pozitív példák és jó gyakorlatok is. 

Budapest, 2014. november 2.

Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?