Konszolidálódik a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum (KÉF) működése

Az MKKSZ közleménye

Budapest, 2015. október 14., szerda (OS) – Ülésezett pénteken a KÉF. A Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum a jövőben a közigazgatásban foglalkoztatott kormánytisztviselők és köztisztviselők élet- és munkakörülményeire, foglalkoztatási feltételeire vonatkozó tárgyköröket tárgyalva tájékoztatást kér, véleményez, javaslatot tesz, ajánlást ad ki és megállapodást köt.

TÁJÉKOZTATÓK HELYETT ÉRDEMI PÁRBESZÉDET KÖVETEL A MUNKAVÁLLALÓI OLDAL

Konszolidálódhat a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum működése
Hét napirend tárgyalásával, a közszolgálati munkavégzést alapvetően meghatározó viszonyok érdemi vizsgálatával, a működést végre kiszámítható keretek közé helyező Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) elfogadásával október 9-én az Országgyűlés épületében ülésezett a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum (KÉF). A közszolgálati életpálya ügyében azonban még most sem sikerült előre lépni, mert a téma gazdája, a Belügyminisztérium képviselője nem volt jelen.


Bővebben: http://www.mkksz.org.hu/index.php/2-uncategorised/456-konszolidalodik-a-kozszolgalati-erdekegyezteto-forum-mukodese                                     

Boros Péterné 
                                                                                                                                    MKKSZ főtitkár

Kiadó: Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete

Forrás: MTI

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Van egy csapatunk!

2020-ban, amikor belevágtunk az oktatási programunk fejlesztésébe, az egyik célunk az volt, hogy évek múltán a program résztvevőiből kerüljenek ki az oktatóink. 2026-ra elértük, hogy közel megduplázódott képzőink száma, akik

Beszámoló a Compass projekt nemzetközi szemináriumáról

A Compass projekt keretében megszervezett nemzetközi szemináriumra 2026. június 29-30. között került sor Brüsszelben. A kétnapos rendezvény központi témája a szakszervezeti képviselők politikai tudatosságának és demokratikus készségeinek megerősítése volt a

Ősszel ismét indul az alapszintű oktatásunk

Eleged van abból, hogy a munkahelyi problémákra sosem születik valódi megoldás? Úgy érzed, hiába van igazatok, a vezetés nem hallgat meg titeket? A SZEF őszi alapszintű képzésén nem száraz jogszabályokat

Visegrádi partnerség – KOZ SR Kongresszus

2026. június 25-én, eleget téve V4 partnerünk, a Szlovák Köztársaság Szakszervezeteinek Szövetsége (KOZ SR) kérésének, Csóti Csaba SZEF elnök és Szűcs Viktória, a SZEF nemzetközi ügyekért felelős alelnöke részt vett

Fókuszban a fiatal munkavállalók munka-magánélet egyensúlya

Beszámoló az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) Ifjúsági Bizottsági üléséről és tapasztalat cseréjéről Június 16-17. között tartotta tisztségviselő-választó ülését és projekt szemináriumát az ESZSZ Ifjúsági Bizottsága Brüsszelben. A leköszönő elnökség és