Kínai delegáció a SZEF-ben

2015. július 17-én tapasztalatszerzés céljából a SZEF-be látogatott a kínai Henan tartományi szakszervezet 6 fős delegációja.

2015. július 17-én tapasztalatszerzés céljából a SZEF-be látogatott a kínai Henan tartományi szakszervezet 6 fős delegációja. Henan tartomány területe 167 000 km2, 100 millió lakosa van. A tartományt az ősi kínai civilizáció bölcsőjének tekintik, északi részén folyik a Sárga-folyó, itt van Kína egyik ősi fővárosa.

A Kínai Szakszervezeti Konföderáció tagszervezetei az ágazati szövetségek és a tartományi szervezetek, így a henani tartományi szervezet is az össz-kínai szakszervezeti szövetség egyik tagszervezete, mely további területi, városi, községi illetve ezeknek megfelelő szintű ágazati szervezetekre osztódik. A henani tartományi szervezetnek 17 millió tagja van.

A szakszervezeti tagság Kínában sem kötelező, de a szervezettség szintje mégis magas. A szakszervezetek alapvetően a tagdíjból élnek, de állami támogatást is kapnak, amiből a szakszervezetek fizetik a szociális segélyt a rászorulóknak, ennek összegét a kormány a rászoruló tagok száma alapján adja. A szakszervezeteknek vannak üdülőik és sportlétesítményeik is, ezek építését és fenntartását is állami pénzből finanszírozzák. A szakszervezetek szükség esetén Kínában is ellátják tagjaik jogi képviseletét, és kollektív szerződéseket is kötnek. Tartanak különféle képzéseket is, és munkaversenyeket is szerveznek. A munka világát Kínában is a Munka törvénykönyve szabályozza, aminek egy része minden munkavállalóra vonatkozik, de a versenyszférára és a közszférára már más, eltérő szabályozás van érvényben.

A beszélgetés során Földiák András elnök bemutatta a SZEF-et, és a magyar konföderációkat, ismertette a mai magyar szakszervezeti helyzetet, és a legfőbb tevékenységeinket. A találkozón jelen volt még Dr. Bárdos Judit, a BRDSZ főtitkára is, aki a vendégek által előzetesen elküldött, a szakszervezeti alapítványokra vonatkozó kérdésére válaszolt, miszerint a szakszervezeti alapítványokra is ugyanaz a jogi szabályozás vonatkozik, mint az összes többi alapítványra.

A találkozó végén aláírtunk egy szerződést, ami arról szól, hogy a két fél küldhet egymáshoz delegációkat tapasztalatcsere céljából. és a fogadó fél megszervezi másik félnek a találkozókat.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Tapasztalatok megosztása koreai barátainkkal

2026. augusztus 28-án, a koreai Local Administration Training Institute szervezésében Incshon város önkormányzata foglalkoztatottjainak szakszervezeti tisztségviselőit látta vendégül a SZEF. A találkozóra a koreai továbbképzési intézet szervezésében, az incshoni szakszervezeti

Öt konföderáció foglalkoztatáspolitikai javaslatai

Az öt magyar szakszervezeti konföderáció együttműködésének eredményeként 2026. augusztus 19-én az alábbi közös szakmai kezdeményezéseket juttattuk el a Szociális és Családügyi Minisztériumot (SZCSM) vezető miniszter részére: Javaslatok a 2022/2041/EU irányelv

VKF ülés, 2026. 08. 07.

2026. augusztus 7-én sor került a Versenyszféra és a Kormány Konzultációs Fóruma (VKF) ülésére, melyen meghívottként Csóti Csaba, a SZEF elnöke is részt vett. Az egyeztetés központi témája a nemzeti