Keresés
Close this search box.

Nem akarunk új berlini falakat!

Az ETUC közleménye a magyar kormány tervei kapcsán

„Az európai szakszervezeti mozgalmat sokkolja az a javaslat, hogy falat építsenek Magyarország és Szerbia közé” – mondta Bernadette Ségol, az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkára. „Azután, hogy Magyarország élharcosa volt a vasfüggöny lebontásának, nehezen tudjuk elhinni, hogy 25 évvel később egy új vasfüggönyt akarjanak építeni.”

Magyarország több mint 2000 km-es, 7 országot érintő határvonalából 175 km hosszú fal felépítését javasolta az egyik szomszédos országa határvonalán, ami inkább egy nagyon rossz politikai üzenet, mint hatékony akadálya a menekültek országon kívül tartásának.

„Ez a fal és a Szerbiával közös határ lezárása provokáció és egy szánalmas kísérlet a magyarországi szélsőjobboldali erők megnyerésére” tette hozzá Bernadette Ségol. „Felkérem a tisztességesen gondolkodó magyar embereket, és az EU-t, hogy akadályozzák meg a magyar kormányt ennek az elhibázott ötletű falnak a felállításában”. 

Fordította: Koller Erika, SZEF nemzetközi titkár

Az eredeti szöveg:

NO NEW BERLIN WALLS!
 
18/06/2015
“The European Trade Union movement is shocked by the proposal to put up a wall between Hungary and  Serbia” said Bernadette Ségol, Secretary General of the European Trade Union Confederation (ETUC). “After playing such a prominent role in the fall of the iron curtain it is hard to believe that just over 25 years later Hungary would want to build a new iron curtain.”
 
With over 2,000 kilometres of border with 7 countries, Hungary’s proposed 175 km wall between it and one other country will be a very unpleasant political message rather than an effective barrier for keeping people out.
 
“The wall, and the announced closure of the border with Serbia is a provocation and a pathetic attempt to appease far-right forces within Hungary” added Bernadette Ségol. “I call on all decent Hungarians, and on the EU, to stop the Hungarian Government from building this ill-conceived wall.”
 
The European Trade Union Confederation (ETUC) exists to speak with a single voice, on behalf of the common interests of workers, at European level. Founded in 1973, it now represents 90 trade union organisations in 39 European countries, plus 10 industry-based federations.The ETUC is also on Facebook, Twitter, YouTube and Flickr.
Copyright © 2015 European Trade Union Confederation / Confédération européenne des syndicats, All rights reserved.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Csóti Csaba a Klubrádióban

A SZEF elnökét a közszféra foglalkoztatottainak 2025. évi bérhelyzetéről, a kormányzat tűzoltó jellegű bérpolitikájáról és az európai minimálbér irányelv lehetséges megsemmisítésének összefüggéseiről kérdezték a KlubRádio Szolidaritás című műsorában, 2025. február