Újjáalakult a SZEFIT!

Új keretek között, új tiszségviselőkkel újra megkezdi működését a SZEF Ifjúsági Tagozata

2012. március 25-én, vasárnap tartotta alakuló ülését a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma Ifjúsági Tagozata (SZEFIT).

A rendezvényen a SZEF 8 tagszakszervezete és összesen 27 szavazati jogú küldött képviseltette magát.

A fiatal küldöttek elfogadták a tagozat Szervezeti és Működési Szabályzatát és Programját, valamint tisztségviselőket is választottak.

Az elfogadott SZMSZ szerint a tagozat munkájában és programjain minden SZEF tagszervezet 41 éven aluli tagja részt vehet, külön csatlakozási kérelem bejelentése nélkül.

Az elnöki tisztséget egybehangzó szavazatokkal Nagy Viktória (MKKSZ) nyerte el, míg a két körös alelnöki választások eredményeként alelnök lett Farkas Andrea (MKKSZ), Koppány Ivett (BDDSZ), Puskár László (ADOSZT) és Véber János (KKDSZ).

A Program szerint a szervezet főbb céljai:

  • a munkavállalói és társadalmi szolidaritás erősítése, a munkavállalói jogok és lehetőségek tudatosítása a fiatalok körében
  • a fiatalok a munka világába való beilleszkedésének segítése, speciális érdekeik megjelenítse a SZEF érdekképviseleti politikájában
  • képzések, konferenciák és szakmai fórumok, szabadidős programok szervezése
  • szakszervezeti tisztségviselők utánpótlásának biztosítása
  • más konföderációkban működő ifjúsági rétegszervezetekkel való párbeszéd és tényleges együttműködés
  • nemzetközi kapcsolatok kiépítése és fenntartása, részvétel a nemzetközi szakszervezeti munkában

A SZEF 2012. március 27-i Szövetségi Tanácsa a SZEFIT megalakulását támogatólag jóváhagyta.

 
 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

EU bővítési konzultáció

Az EU bővítési folyamatának előmozdítása címmel társadalmi konzultációt tartott civil szervezetek és szakszervezetek részvételével 2023. november 24-én az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Budapesten, az