Tiltakozás a kulturális kormányzat eljárása ellen

A KKDSZ felhívása

A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének Elnöksége mindeddig úgy gondolta, hogy szakmai fejlesztési kérdésekben nem feltétlenül szükséges az intézményi keretrendszerbe forrást bevonó, más szempontok alapján mégis vitatható kérdésekben állást foglalnia. Ezért eddig nem nyilatkoztunk a városligeti projektről. 2014 novemberében meghívtuk Baán László miniszteri megbízottat a KKDSZ szakmai fórumára, hogy megismerjük az érveit, miközben a projekt számos ellenzőjének véleményéről nyilvános fórumokon nem kértünk véleményt.

Most azonban ki kell nyilvánítanunk, hogy a „444” hírportál által a mellékelt linkben közölt adatok alapján tiltakozunk a kulturális kormányzat eljárása ellen! A hivatkozott tudósítás alapján egyértelmű, hogy ma Magyarországon a közgyűjteményekben nem arányosan kerülnek a közpénzek felhasználásra. Komoly gyűjteménnyel és szakemberekkel rendelkező városi múzeumnak vagy könyvtárnak nem jut a havi teljes működésére (bérre, járulékra, fenntartásra, beszerzésre és szakmai kiadásokra) még annyi sem, mint amennyi ennek a cégnek csak irodabérlésre!

http://444.hu/2015/02/19/meg-a-tereprendezest-se-kezdtek-el-de-mar-majd-egymilliardot-elkoltottek-a-varosligeti-muzeum-negyedre/

Magyarország 2015. évi központi költségvetése 19,1 milliárd forintot biztosít az önkormányzati fenntartású könyvtárak, múzeumok, művelődési házak fenntartására. Ez az összeg mintegy 7500, azaz hétezer ötszáz intézmény és civil szervezet között oszlik meg. Ilyen finanszírozási helyzetben nem támogatható olyan koncepció, mely egyetlen vállalkozás keretében egy, még nem létező intézmény előkészítő munkálataira akkora összeget (890 milliót) különít el, mint amennyi 350 másik, működő intézménynek jut!

Ezúton követeljük a kormány képviselőitől, hogy csökkentsen ezen az aránytalanságon! Biztosítson a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt kiadásainak színvonalát távolról megközelítő támogatást minimálisan a városi szintű közgyűjteményi és közművelődési intézményeknek is! Amennyiben más forrásból nem tud a kulturális intézmények és civil szervezetek méltatlan, működést akadályozó, nehéz gazdasági gondjain enyhíteni, akkor a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. nagyvonalú finanszírozását szüntesse be és ezt az összeget fordítsa a kultúra támogatásának a javítására!

Budapest, 2015. február 26. 

Földiák András

elnök

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Meg kell tanulni közösségben gyakorolni demokratikus jogainkat

Karácsony Szilárd a SZEF oktatási programjának tananyag-fejlesztője, egyúttal talán legnépszerűbb előadónk. Hiteles Szakszervezeti aktivista, aki rengeteg tanáccsal igyekszik segíteni az őt megkereső tagokat. Nyilatkozatában a pedagógusok küzdelme kapcsán általában a

Elhunyt Kordás László

Megdöbbenéssel fogadtuk Kordás László harcostársunk halálhírét. A MASZSZ egykori elnökeként folyamatosan együttműködtünk és segítettük egymás munkáját, küzdelmét. Legközelebbi szövetségesünkként mindig vele vettük fel elsőként a kapcsolatot, vagy elsőként keresett minket.

Külügyi hírek

Beszámoló az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) Végrehajtó Bizottsága üléséről Brüsszel, 2022. december 6. Új ETUC főtitkár; felkészülés, jelölések a 2023. évi tisztújító ETUC kongresszusra; mesterséges intelligencia a munka világában; biztonságban

Aktuális EGSZB vélemények

Az EGSZB 2022. októberi Plenáris ülése által elfogadott érdekesebb vélemények Egy egzisztenciális fenyegetés közös kezelése: a szociális partnerek és a civil társadalom az ambiciózus éghajlat-politikai intézkedések végrehajtásáért ÁLLÁSFOGLALÁS Az EGSZB

Csorbuló sztrájkjogok, folytatódó oktatási akciók

Az Európai Szakszervezeti Szövetséghez (ETUC) fordultunk a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel együtt, és közös levélben tájékoztattuk a szövetséget a pedagógusok helyzetéről és a tanárok rendkívüli elbocsátását célzó kormányrendeletről. Bővebben a  HírKlikk