Tisztes Munkát követeltünk a Tisztes Munka Világnapján

A korkedvezményes és a korengedményes nyugdíjért, valamint a köztisztviselői bérbefagyasztás ellen tüntettek a Magyar Szakszervezeti Szövetség tagszervezeteinek tagjai a Tisztes Munka Világnapján, Budapesten, a Nemzetgazdasági Minisztérium

A korkedvezményes és a korengedményes nyugdíjért, valamint a köztisztviselői bérbefagyasztás ellen tüntettek a Magyar Szakszervezeti Szövetség tagszervezeteinek tagjai a Tisztes Munka Világnapján, Budapesten, a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt.

A demonstráción több százan követelték az NGM épülete előtt a József Nádor téren, hogy ne szüntessék meg a korkedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségét a veszélyes munkakörökben foglalkoztatottak részére, illetve megfelelő egyeztetéseket követően hozzák vissza a korengedményes nyugdíjba vonulás intézményét.

 A tüntetésen beszédet mondott Luc Triangle, az IndustriAll Europe, az Európában mintegy hatmillió munkavállalót képviselő nemzetközi érdekvédelmi szövetség főtitkár-helyettese, aki támogatásáról biztosította a demonstráló tömeget. Kiemelte, véleménye szerint azért van még mindig válság az Európai Unióban, mert a kormányok megszorító intézkedésekkel, adónöveléssel, bércsökkentéssel kezelték a helyzetet, ami csak a válság elmélyüléséhez vezetett, pedig Európának ma beruházásokra van szüksége a növekedés és az új munkahelyek teremtésének érdekében. Arról is beszélt, elfogadhatatlan, hogy kormányok – köztük a magyar kormány – nem tartják be a kollektív szerződéseket és hogy Magyarországon például a közalkalmazottaknak évek óta nincs kollektív szerződésük.

 Pataky Péter, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke a demonstráción kiemelte, csak akkor lehet tisztes munkáról beszélni, ha tisztességesen figyelembe veszik és elismerik az embert próbáló munkakörökben dolgozók jogos igényét arra, hogy nekik is jusson tisztes öregkor. Hangsúlyozta: a korkedvezmény nem kegy, nem jótékonyság, hiszen az ilyen munkakörben dolgozó emberek, a bányászok, sugárveszélyes munkahelyeken, melegüzemekben dolgozók a testi épségüket, egészségüket, családjukat áldozzák a munkáért. Elmondta, közel másfél hónapja konkrét javaslatokat adtak át a minisztériumnak arról, hogy fenn kell tartani a korkedvezményes nyugdíjrendszert. Ennek ellenére még nem kezdődtek meg az egyeztetések, pedig december 31-éig törvényt kell alkotni a közalkalmazottak jövedelméről, a korkedvezmény megtartásáról és rendezni kell a korengedményes nyugdíj helyzetét is. Beszélt az a köztisztviselők immár hetedik éve tartó bérbefagyasztásról és a szociális területen dolgozók elfogadhatatlan bérezési helyzetéről is. 

 A demonstráción indult útjára a Magyar Szakszervezeti Szövetség aláírásgyűjtési kezdeményezése is, amelyben a szövetség azonnali tárgyalásokat kezdeményez a kormánnyal a korkedvezményes nyugdíj rendszerének fenntartásáról és a korengedményes jellegű nyugdíj újbóli bevezetéséről.

Az aláírásgyűjtő nyomtatvány a csatolmányből letölthető és aláírva visszaküldhető a Magyar Szakszervezeti Szövetség részére.

Kapcsolódó hírek:

http://nol.hu/belfold/ennyit-ernek-a-legveszelyesebb-munkak-1491025

http://hvg.hu/itthon/20141007_Tisztesseges_munkat__tuntettek_az_NGM_el

http://www.hirado.hu/2014/10/07/a-korkedvezmenyes-es-korengedmenyes-nyugdijert-tuntettek-szakszervezetek/

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Elindult a SZEF alapszintű képzése Budapesten is

Elstartolt a SZEF alapszintű szakszervezeti képzése Budapesten is. Célkitűzésünk itt sem más, mint a szakszervezeti aktivisták felvértezése a hatékony szervezéshez és a sikeres munkához szükséges eszközökkel. Az első képzési napot

Munkavédelem a digitalizált világban

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Munkavédelmi Irányítási Főosztály EU-OSHA Nemzeti Fókuszpontja kampányzáró konferenciáját 2025. október 28-án tartották az NGM József nádor téri, nemrég felújított épületének Pénztártermében. A 2023-2025. évi „Egészséges munkahelyek

Elhunyt dr. Szabó Endre

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma mély megrendüléssel tudatja mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy dr. Szabó Endre, a magyar szakszervezeti mozgalom évtizedeken át meghatározó személyisége, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) alapítója

Hat év után újra SZEFIT Országos Találkozó

Hosszú és kényszerű szünet után, hat év elteltével végre újra személyesen találkozhatott a SZEFIT közössége! 2025. október 3. és 5. között Balatonföldvár adott otthont a rég várt országos találkozónak, ahol