Keresés
Close this search box.

Gyászjelentés: Pető Ferenc

Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy Pető Ferenc, a NAVOSZ országos titkára, a SZEF volt ügyvivője és Mandátumvizsgáló Bizottságának elnöke türelemmel viselt, gyógyíthatatlan betegségben életé

     Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy Pető Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Országos Szakszervezetének országos titkára, a SZEF volt ügyvivője és Mandátumvizsgáló Bizottságának elnöke türelemmel viselt, gyógyíthatatlan betegségben életének 61. évében 2014. augusztus 7-én elhunyt.

    Pető Ferencet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Országos Szakszervezete a saját halottjának tekinti.

Szeretett kollégánktól polgári temetés keretében,  2014. augusztus 26-án veszünk végső búcsút a Kecskeméti köztemetőben, melynek címe: Kecskemét, Béke fasor 71/A.  A 13.00 órakor kezdődő búcsúztatását követően, családi sírboltba helyezik örök nyugalomra.   

A temetésre a NAVOSZ autóbuszt indít. 

Pető Ferenc életútja: 

     1953-ban született Kiskunfélegyházán. Iskoláit Kecskeméten, Gyöngyösön, illetve Budapesten végezte. Legmagasabb végzettsége pénzügyi, gazdasági mérnök.

     1967 óta volt szakszervezeti tag. Az 1970-es évek végétől 1980-ig a Bács-Kiskun Megyei Kórház és Rendelőintézet szakszervezeti bizottságának tagjaként vett részt a közösségi munkában.

     1982-tól dolgozott az államigazgatásban. 1987-ig az akkor még egységes Társadalombiztosítási Főigazgatóság Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága alkalmazásában állt, előbb ellenőrként, majd önálló végrehajtási előadóként.

     1987-ben került az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal személyi állományába. 1987-1999 között az APEH Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága végrehajtási, ellenőrzési, majd adóeljárási területein dolgozott különböző beosztásokban.

     A hivatali munkája mellett 1990-től 1999-ig az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Dolgozók Országos Szakszervezeti Tanácsa (ADOSZT) Bács-Kiskun megyei alapszervezetének titkára és szakszervezet országos vezető testületének tagja volt.

     1999 májusától egészen a haláláig függetlenített tisztségviselőként az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Dolgozók Országos Szakszervezeti Tanácsának (később: Nemzeti Adó és Vámhivatal Országos Szakszervezete) országos titkári tisztségét látta el. Ebből a tisztségéből adódóan vett részt a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) Ügyvivő Testületének munkájában, és elnöke volt a SZEF Mandátumvizsgáló Bizottságának. Több különböző országos érdekegyeztető fórumon képviselte a konföderációt. 2009-ben a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége alelnökének választották. Ezt a tisztséget 2013-ig töltötte be.

     A hivatal elnöke a tevékenysége elismeréseként a Bezerédj-díj arany fokozatú kitüntetésben részesítette, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége Elnöksége pedig Bibó István Emlékérmet adományozott neki.

Emlékét szívünkben őrizzük. 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

SZEF felsőszintű oktatás

A SZEF oktatási programjában másodszor került megszervezésre a felsőszintű szakszervezeti aktivista képzés. A 2025. április 29-30-án megtartott kétnapos eseményre a szakszervezeti mozgalom mellett elkötelezett szakértők, valamint SZEF tisztségviselők bevonásával került

Együtt ünnepeltük a munkásokat 2025-ben is

2025-ben ismét a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel közösen ünnepeltünk május 1-jén a Városligetben. Az ünnep délelőtt a városligeti emlékkőnél indult, ahol több tucat résztvevő szervezeti zászlók gyűrűjében hallgathatta meg Zlati Róbertnek

Csóti Csaba az ATV Start című műsorában

Az ATV Start vendége volt 2025. május elsején Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elnöke. A felvetett témák között szerepelt szakszervezeti tagsággal kapcsolatos kérdés, a szakszervezetek fontossága és jelenlegi helyzete,