Gallóné: nem volt jó ötlet az államosítás

Ha csak egy emberrel fordul elő, az is nagy baj – ezt Galló Istvánné mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy az újsághírek szerint nem fizette be a TB-t egyik alkalmazottja után a Klebelsberg Intézményfenntart

Ha csak egy emberrel fordul elő, az is nagy baj – ezt Galló Istvánné mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy az újsághírek szerint nem fizette be a TB-t egyik alkalmazottja után a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ.

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint ez az eset arra is rávilágít, hogy nem volt jó ötlet az államosítás. A szakember elmondta: amikor állami fenntartásba kerültek az intézmények, elküldték azokat a kollégákat, akik ehhez értenek, ezért akadozik a rendszer. Hozzátette: azt nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a KLIK hibázott. Óraadó tanároknak ugyanis megbízási szerződést is lehet adni, vagy vállalkozóként számlázhatnak is, és nem mindegyik keletkeztet társadalombiztosítási jogviszonyt – magyarázta. A tankönyvekkel kapcsolatban azt mondta: nem lehet tudni, hogy időben megérkeznek-e majd a tankönyvek az intézményekhez, de az biztos, hogy tavaly volt olyan gyerek, akinek még februárban sem volt tankönyve.

A beszélgetés teljes terjedelmében megtekinthető az ATV honlapján.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Tapasztalatok megosztása koreai barátainkkal

2026. augusztus 28-án, a koreai Local Administration Training Institute szervezésében Incshon város önkormányzata foglalkoztatottjainak szakszervezeti tisztségviselőit látta vendégül a SZEF. A találkozóra a koreai továbbképzési intézet szervezésében, az incshoni szakszervezeti

Öt konföderáció foglalkoztatáspolitikai javaslatai

Az öt magyar szakszervezeti konföderáció együttműködésének eredményeként 2026. augusztus 19-én az alábbi közös szakmai kezdeményezéseket juttattuk el a Szociális és Családügyi Minisztériumot (SZCSM) vezető miniszter részére: Javaslatok a 2022/2041/EU irányelv

VKF ülés, 2026. 08. 07.

2026. augusztus 7-én sor került a Versenyszféra és a Kormány Konzultációs Fóruma (VKF) ülésére, melyen meghívottként Csóti Csaba, a SZEF elnöke is részt vett. Az egyeztetés központi témája a nemzeti