Jótékonysági gála a közszféra rászorultjai érdekében

Jótékonysági gálát rendezett a KÖZDEMOSZ-t alkotó 28 közszférás szakszervezet. A február 23-i eseményen fellépő művészek a szolidaritás jegyében önzetlenül, honorárium nélkül léptek fel azok érdekében, akik rászorultak, akiket m

Jótékonysági gálát rendezett a KÖZDEMOSZ-t alkotó 28 közszférás szakszervezet. A február 23-i eseményen fellépő művészek a szolidaritás jegyében önzetlenül, honorárium nélkül léptek fel azok érdekében, akik rászorultak, akiket meg kell segíteni.

A jótékonysági gála bevételét 28 nehéz helyzetben lévő közszférás család kapja a Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért Alapítvány jóvoltából. A megjelent mintegy ötszáz vendég, szakszervezeti tag és hozzátartozó tombolajegyek megvásárlásával járult hozzá a rászorultak megsegítéséhez.

A házigazda nevében Balogh Béla, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke köszöntötte a megjelenteket. A szakszervezeti vezető felidézte az 1928-óta álló Vasas székház impozáns épületének mindennapjait, illetve azt, hogy a közel egy évszázad alatt milyen rendezvényeknek adtak helyet. Hajrá Vasas, hajrá KÖZDEMOSZ! – felkiáltással fejezte be rövid beszédét, majd jó szórakozást kívánt mindenkinek.

Elsőként a Vasas Szimfonikus Zenekar lépett fel, majd a műsorvezető beszélgetett a házigazdával. A téma a jótékonysági gála megszervezése, célja volt. Boros Péterné, az MKKSZ főtitkára, a jótékonysági gála kitalálója, a nap házigazdája kiemelte: Örülök, hogy ilyen sokan vagyunk, boldogság házigazdának lenni. Nem igazán megszokott a közszférás szakszervezetek életében, hogy jótékonysági gálát rendeznek. A szolidaritást szeretnénk hangsúlyozni, hiszen sajnos 6 éve nem emelkedett több közszférás ágazat dolgozóinak keresete. Azon a 28 családon szeretnénk segíteni, akik rászorultak. Ezt követően felidézte azt a novellát, a Hetedik Krajcárt, mely az alapötletet adta, ahol a koldus segíti a rászorulót. Nagy tisztességnek nevezem, hogy itt lehetek. Az összefogás és a szolidaritás ereje fontos. Ne féljenek, mert a félelem eltaposáshoz vezet. A szakszervezeteknek pedig azt kívánom, hogy még keményebben. – tette hozzá az MKKKSZ főtitkára, a gála házigazdája.

Ezt követően Hegedűs D. Géza, a Vígszínház színész-rendezője József Attila versét, ,,A Dunánál” címűt szavalta el, majd Kovács Márton vezetésével a Szakértők zenekar lépett fel. Ezután a Katona József Színház művésze, Kulka János adott elő két dalt a ,,Valahol Európában” című musicalből. Pogány Judit, aki megfázása ellenére is fellépett, Móra Ferenc tanulságos novelláját, a ,,Kirakat” címűt adta elő.

A szegénységről, a méltatlan körülmények között élőkről beszélt Závada Pál is. Ő új művéből, a ,,Természetes fény” címűből olvasott fel részleteket, majd egy másik oldaláról ismerhettük meg, amikor a Szakértők zenekarral együtt énekelt. Ezt követően Hábetler András operaénekes bebizonyította, hogy az operán túl is van műfaj, és a musical világából énekelt egy dalt a Vasas Szimfonikus Zenekar kíséretében. Ha én gazdag lennék – énekelte a Hegedűs a háztetőn jól ismert dalát, majd kiemelte, hogy tolerancia, szolidaritás és feszültség nélküli nyugodt ország lenne szükséges, no meg egy kis pénz.

A második rész elején a Kiscipő együttes lépett fel. A Republic együttes nemrég elhunyt frontemberének, Bódi László ,,Cipő”-nek emléket állító zenekar ezúttal is nagy sikert aratott, majd saját dalukat, a ,,Fordított világ” címűt is elénekelték.

Ezt követően az X-faktor sztárja, Takács Nicolas szórakoztatta a nagyérdeműt, három előadott slágere között ott volt napjaink sikere, a ,,Rád hangoltam” is. Ezt követően tombolasorsoláson adták át a felajánló szervezetek ajándékait, többek között egyhetes üdüléseket. A sorsolás hitelességét közjegyző felügyelte.

Fehér József, az Alapítvány elnöke zárszavában elmondta: köszönetet nyilvánítok a jelenlévőknek, azoknak, akik felajánlásokat tettek, azoknak, akik segítettek a rászorultaknak. Az igazi köszönet, taps annak szóljon, hogy ne álljunk meg, hiszen ez a program is üzenetet hordoz.

A gálát a Balkan Fanatik műsora zárta.

Képgaléria

Forrás: http://www.pdsz.hu/cikk/36544

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Tisztes Munka Világnapja esemény

Nem csak az augusztusi életveszélyes kormányzati tervezet, hanem a közszolgáltatások ágazatait érintő évek óta tartó folyamatos átalakításnak nevezett rombolások, amelyek veszélyeztetik a biztonságos és színvonalas munkavégzést. Ezért Dr. Dudás Katalin

Szakszervezeti tagdíjlevonásról a Klubrádióban

Csóti Csabát nyilatkozott a szakszervezeti tagdíjlevonást tiltó jogszabálymódosításról a Kluburádió Szolidaritás című műsorában. Meghallgatom a teljes Szolidarítás 2023. szeptember 27., szerdai c. műsorát.. Meghallgatom Csóti Csaba: Közalkalmazotti szakszervezetek helyzete c,

A SZEF tagszervezetei a Lakásmeneten

Küzdünk a közjó érdekében A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma mint a közszolgáltatásokban dolgozókat tömörítő szakszervezeti szövetség hosszú évek óta dolgozik együtt a lakhatásban érintett szervezetekkel, hogy megoldásokat találjanak az egyre mélyülő

Koreai delegációt fogadtunk

Koreai delegációt fogadott a SZEF küldöttsége, ahol az elmúlt 20 évben a tudatos szakszervezeti oktatással megerősített mozgalomról hallhattunk szaktársainktól. Hogyan tört ki az elnyomásból 20 éve a dél-koreai mozgalom? Hogyan

A lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásai

Beszámoló a Szolidáris Gazdaság Központ lakhatási válság műhely konferenciájáról 2023.09.20-21. Budapest A Szolidáris Gazdaság központ zártkörű műhely konferenciát tartott az Európában kialakult lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásairól. A szakszervezetek képviselői a