El a kezekkel az ukrán tüntetőktől!

Szolidaritási nyilatkozat az ukrajnai események kapcsán

A Magyar Szakszervezeti Szövetség mély aggodalmának ad hangot a szomszédos Ukrajna fővárosában zajló erőszakos események miatt. Elítéljük, hogy 2014-ben, Európában több tucat halálos áldozatot, sok száz sérültet követel a demokratikus jogokért, a szabad, békés vélemény nyilvánításért szót emelők békésnek indult demonstrációja.

A vad erőszak nem vezet tartós megoldáshoz – azonnal véget kell vetni a csak szenvedést hozó folyamatoknak. Ebben a hatóságoknak megkülönböztetett szerepe és felelőssége van. Szolidaritásunkat fejezzük ki ukrajnai kollégáinkkal, akik békés körülmények, a demokrácia keretei között kívánnak racionális megoldást találni országuk szebb jövőjéhez, a társadalmi konszenzus megteremtésével.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség, az Európai Szakszervezeti Szövetséggel és a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetséggel segíteni fogja az ukrajnai munkavállalókat, szakszervezeteiket ebben a felelősségteljes, nehéz munkában.

Budapest, 2014. február 20. 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Tapasztalatok megosztása koreai barátainkkal

2026. augusztus 28-án, a koreai Local Administration Training Institute szervezésében Incshon város önkormányzata foglalkoztatottjainak szakszervezeti tisztségviselőit látta vendégül a SZEF. A találkozóra a koreai továbbképzési intézet szervezésében, az incshoni szakszervezeti

Öt konföderáció foglalkoztatáspolitikai javaslatai

Az öt magyar szakszervezeti konföderáció együttműködésének eredményeként 2026. augusztus 19-én az alábbi közös szakmai kezdeményezéseket juttattuk el a Szociális és Családügyi Minisztériumot (SZCSM) vezető miniszter részére: Javaslatok a 2022/2041/EU irányelv

VKF ülés, 2026. 08. 07.

2026. augusztus 7-én sor került a Versenyszféra és a Kormány Konzultációs Fóruma (VKF) ülésére, melyen meghívottként Csóti Csaba, a SZEF elnöke is részt vett. Az egyeztetés központi témája a nemzeti