Találkozó az ILO új főigazgatójával

2013. január 11-én rendezték meg Budapesten „A fiatalok foglalkoztatása” című tripartit (háromoldalú) szemináriumot a Külügyminisztérium konferencia termében.

2013. január 11-én rendezték meg Budapesten „A fiatalok foglalkoztatása” című tripartit (háromoldalú) szemináriumot a Külügyminisztérium konferencia termében. A rendezvényen részt vett és előadást tartott Guy Ryder úr, az ILO új főigazgatója. Előadásának címe: „A fiatalok foglalkoztatási helyzete a válságban: az ILO válasza”.

A szemináriumhoz kapcsolódóan a főigazgató találkozott a 6 magyar szakszervezetei konföderáció elnökével. A jó hangulatú beszélgetésen az alábbiakról esett szó.

Guy Ryder örömének adott hangot, hogy sok barátjával találkozhat itt Magyarországon, miután 2012. október1-jén átvette a főigazgatói megbízást. (Az ILO új, angol nemzetiségű főigazgatója szakszervezeti tisztségviselőből vált az ILO első emberévé, a kormányok és munkaadói szervezetek többségének támogatását is elnyerve.) Bevezetőül elmondta, hogy – az ILO Budapesti Irodája és a magyar kapcsolatai révén – tisztában van a magyarországi politikai és jogi helyzettel. Arra kíváncsi, hogy a magyar szakszervezetek mit várnak a jövőben az ILO-tól.

A megbeszélésen részt vett az AUTONÓM szakszervezet elnöke, Székely Tamás, aki az oldal soros ügyvivője is, az ÉSZT elnöke, dr. Kuti László, a LIGA elnöke, Gaskó István, az MSZOSZ elnöke, Pataky Péter, a Munkástanácsok elnöke, Palkovics Imre és a SZEF elnöke, Varga László.

 A konföderáció vezetők egyöntetűen megköszönték azt a sokirányú támogatást, amelyet az elmúlt években kaptak az ILO genfi Hivatalától és a Budapesti Regionális Irodájától. A támogatás sokféle volt: az új Munka Törvénykönyve tervezéséhez fűzött jogi vélemény, konferenciák tanulmányutak és képzések szervezése, tanulmányok készítése, szakértők küldése. Varga László elmondta, hogy a hatályos magyar jogszabályok közül több ütközik a Magyarországon is ratifikált ILO egyezményekkel: 87., 98., 113., 144. és 151. számú. A magyar szakszervezetek folyamatosan megteszik a lehetséges jogi lépéseket az anomáliák felszámolására az illetékes hazai, európai és nemzetközi fórumokon. A magyar munkavállalók képviselői a jövőben is számítanak az ILO sokoldalú támogatására.

A megbeszélésen részt vettek a Nemzeti ILO Tanács tagjai közül dr. Tóth Attila (ÉSZT), György Károly (MSZOSZ) és dr. Agg Géza (SZEF).

A felvetésekre Guy Ryder főigazgató elmondta, hogy a magyar szakszervezeti pluralizmust elfogadja. Kéri, hogy küldjük meg neki azokat az ügyeket, melyeket sérelmesnek találunk, amelyek diszkriminációt jelentenek a magyar munkavállalók és szakszervezetek számára. A szociális partnerség és a tripartit típusú párbeszéd nélkülözhetetlen, mely alapelvek betartása az ILO felelőssége is. A munkavállalói jogok a válság idején sem csorbulhatnak. Az ILO szövetségese a munkavállalóknak, Magyarországnak és az Európai Uniónak egyaránt. A találkozó végén az ILO Budapesti Regionális Irodájának vezetője meghívta egy beszélgetésre a szakszervezeti konföderációk elnökeit.

Budapest, 2013. január 14.   

 

                                                                      Dr. Agg Géza

                                                                a Nemzeti ILO Tanács tagja (SZEF)

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Elindult a SZEF alapszintű képzése Budapesten is

Elstartolt a SZEF alapszintű szakszervezeti képzése Budapesten is. Célkitűzésünk itt sem más, mint a szakszervezeti aktivisták felvértezése a hatékony szervezéshez és a sikeres munkához szükséges eszközökkel. Az első képzési napot

Munkavédelem a digitalizált világban

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Munkavédelmi Irányítási Főosztály EU-OSHA Nemzeti Fókuszpontja kampányzáró konferenciáját 2025. október 28-án tartották az NGM József nádor téri, nemrég felújított épületének Pénztártermében. A 2023-2025. évi „Egészséges munkahelyek

Elhunyt dr. Szabó Endre

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma mély megrendüléssel tudatja mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy dr. Szabó Endre, a magyar szakszervezeti mozgalom évtizedeken át meghatározó személyisége, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) alapítója

Hat év után újra SZEFIT Országos Találkozó

Hosszú és kényszerű szünet után, hat év elteltével végre újra személyesen találkozhatott a SZEFIT közössége! 2025. október 3. és 5. között Balatonföldvár adott otthont a rég várt országos találkozónak, ahol