“Egyeztettek és semmire nem mentek?”

Galló Istvánné PSZ elnök televíziós megjelenései a Pedagógus Sztrájkbizottság Balog Zoltánnal történt egyeztetése kapcsán.

Galló Istvánné november 13-án az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt.

A beszélgetés teljes terjedelmében megtekinthető az ATV honlapján.

Ezt követően november 14-én az MTV Ma reggel, ill. Este című műsorába is meghívták, ahol beszámolt az egyeztetések menetéről.

November 15-én pedig a TV2 Mokka című reggeli műsorában szerepelt.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Öt konföderáció nyilatkozata a minőségi munkahelyekért

Az öt magyar szakszervezeti konföderáció közösen tett javaslatot az Európai Bizottság kezdeményezéséhez, a minőségi munkahelyek kialakításának kötelezővé tételéről minden tagország számára. A hazai követelések nagy része tartalmilag megegyezik az Európai

Köszönet a közös kiállásért

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma számos tagszervezetével közösen állt ki a munkavállalói, az állampolgári, valamint a kisebbségi jogok védelme, a szólás- és véleményszabadság, illetve a gyülekezési- és szervezkedési szabadság értékei és

Beszámoló az Európai Ifjúsági Eseményről

2025. június 13-án és 14-én került megrendezésre Strasbourgban az idei Európai Ifjúsági Esemény. A helyszínt Európai Parlament biztosította. Az esemény célja, hogy az Európában élő, tevékenykedő, közügyek iránt érdeklődő fiatalok