Öt szó, öt nap a múlt hét csütörtöktől máig (2012. március 29. – április 2.). Apróságok. Önmagukban talán nem is érdekesek, együtt viszont a legborzasztóbb diagnózis.
Aki ezek után az összes szót értelmezni tudja, behelyettesítve a felkiáltójelek és a kérdőjel mögött álló eseménnyel, vehet magának valamelyik bevásárlóközpontban egy szelet csokoládét. A gyengébbek kedvéért, ők legalább nem veszélyeztetik a túlzott édességfogyasztással az egészségüket, oldjuk fel a címszavak mögött rejlő cseppet sem talányt!
Elvittek egy szobrot, elvettek egy doktorit, lecserélnek néhány asztalt, lemondott egy rektor és kizárhatnak egy budapesti párvezetőt.
Nem lényeges milyen szobor, milyen doktori, milyen asztal, melyik rektor és melyik párt, hiszen lehetne bármelyik.
Tulajdonképpen az sem érdekes, hogy melyik ország, legfeljebb csak nekünk, akik itt élünk, akik úgy gondoljuk, „nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország” (Radnóti Miklós: Nem tudhatom). Lehet, hogy a doktoriban is így kellett volna?
Van egy másik szobor, ül a Duna-parton – kis képzavarral, igazából áll, mert a szobrok állni szoktak a testtartásuktól függetlenül –, akit ábrázol, egyszer, illetve vélhetően többször, de egyszer nagyon, tényleg ült a Duna-parton. Elmerengett, írt egy nagyot, nem doktorit, hanem verset. Sok okos sor mellett van benne egy ideillő „fecseg a felszín, hallgat a mély”.
Ha már „irodalomórát” tartunk, záródjon ez a fecsegés egy másik költő, másik sorával: „azért a víz az úr!”
láva
Lábjegyzet: Az idézőjelbe tett verssorok költőit fejtse meg az olvasó! Küldje be a hozzá legközelebb eső kormányhivatalba. Az első száz beküldő dedikált Alaptörvényt kap.
