Az ETUC elítéli a magyarországi nacionalista fordulatot

Az Európai Szakszervezeti Szövetség komoly aggodalmat érez a magyar kormány által vett nacionalista, autoritárius fordulat miatt.

Az Európai Szakszervezeti Szövetség komoly aggodalmat érez a magyar kormány által vett nacionalista, autoritárius fordulat miatt. Az állampolgárok egy olyan alkotmány alanyai, mely megfojtja a szabadságot, naponta erodálja a köz- és magán szabadságjogaikat. A médiapluralizmus és az igazságszolgáltatási rendszer függetlensége veszélyben van.

A magyar kormány intézkedései, – melyeket rekord idő alatt szavaztak meg,- a Munka Törvénykönyve reformjával folytatódtak, mely sérti a munkavállalói jogokat, különösen a legsebezhetőbb munkavállalókét.

Orbán Viktor kormánya gazdasági patriotizmust hirdet, mely nem több egy illúziónál, mivel az ország válságba került. Valutája leértékelődik, a tőke kimenekül, mindez adósságrobbanás mellett, Magyarország túlélése továbbra is az Európai Uniótól (EU) és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) függ. AZ ESZSZ vállvetve áll a magyarok mellett, akik január elején sok ezren mentek ki tiltakozni e kormány ellen.

Bernadette Ségol, az ESZSZ főtitkára kijelentette: ” Az Európai Unió nem törődhet bele az Orbán Viktor támadásaiba, melyek a média pluralizmust, az igazságszolgáltatási rendszert és az összes demokratikus ellensúlyt célozzák. Fel kell lépnünk azért, hogy az EU által garantált alapvető jogokat teljes mértékben tiszteletbe tartsák. A Barroso elnök úr által tett kezdeményezéseket támogatni kell. Ez az úgynevezett gazdasági patriotizmus az országot csak egy nacionalista és populista irányba kényszeríti, melyet el kell ítélni, mivel káros a munkavállalókra és az állampolgárokra”.

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Elindult a SZEF alapszintű képzése Budapesten is

Elstartolt a SZEF alapszintű szakszervezeti képzése Budapesten is. Célkitűzésünk itt sem más, mint a szakszervezeti aktivisták felvértezése a hatékony szervezéshez és a sikeres munkához szükséges eszközökkel. Az első képzési napot

Munkavédelem a digitalizált világban

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Munkavédelmi Irányítási Főosztály EU-OSHA Nemzeti Fókuszpontja kampányzáró konferenciáját 2025. október 28-án tartották az NGM József nádor téri, nemrég felújított épületének Pénztártermében. A 2023-2025. évi „Egészséges munkahelyek

Elhunyt dr. Szabó Endre

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma mély megrendüléssel tudatja mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy dr. Szabó Endre, a magyar szakszervezeti mozgalom évtizedeken át meghatározó személyisége, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) alapítója

Hat év után újra SZEFIT Országos Találkozó

Hosszú és kényszerű szünet után, hat év elteltével végre újra személyesen találkozhatott a SZEFIT közössége! 2025. október 3. és 5. között Balatonföldvár adott otthont a rég várt országos találkozónak, ahol